Pályázatot írnak ki a Békéscsabai Napsugár Bábszínház igazgatói posztjára
Pályázatot írnak ki a Békéscsabai Napsugár Bábszínház igazgatói posztjára – döntött csütörtöki ülésén a város közgyűlése.
A pályázat kiírására azért van szükség, mert a jelenlegi igazgató, Lenkefi Zoltán mandátuma október 11-én lejár, és a jogszabályok értelmében a jogviszony megszűnése előtt fél évvel meg kell hirdetni az álláshelyet. A kinevezés öt évre szól. A beérkező pályázatokat szakértő bizottság bírálja el, amelynek tagja lesz a kultúráért felelős miniszter vagy delegáltja, a Színházművészeti Bizottság négy tagja, a bábszínház közalkalmazotti tanácsának, valamint a reprezentatív szakszervezetnek egy-egy képviselője. A békéscsabai közgyűlés részéről Kiss Tibor alpolgármester és Bíró Csaba bizottsági elnök vesz részt a munkában. A pályázatot a kiírás közzétételétől – az Emberi Erőforrások Minisztériumának honlapján való megjelenéstől – számított harminc napon belül lehet benyújtani. A pályamunkákat a határidő lejárta után egy hónapon belül bírálják el. Lenkefi Zoltán az MTI kérdésére válaszolva elmondta: tervezi, hogy ismét megpályázza az igazgatói posztot. Forrás: MTI
2017.01.26 16:16:16


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!