Vádat emeltek két mentőstámadás ügyében is
Vádat emeltek két férfi ellen is, akik mentősökre támadtak. Az egyik vádlott orrba vágta a segítséget nyújtó ápolót, a másik támadó pedig rugdosta és ököllel ütötte a mentősöket. Mindketten gondolkodhatnak majd a dutyiban azon, hogy mit is tettek, jó ideig.
Az egyik eset során egy hajdúdorogi férfihez riasztották a mentőket, mert részegen beütötte a fejét. A kiérkező ápoló meg is próbálta ellátni a sebét, azonban a férfi agresszívvá vált, fenyegetőzni kezdett és orrba is vágta a mentőst. Végül, a rendőrök közbeavatkozásának köszönhetően, sikerült megfékezni a támadót. Közfeladatot ellátó személy elleni erőszakkal és súlyos testi sértés kísérletével is vádolják. A másik támadás során egy 22 éves győri férfi begyógyszerezve, részegen érkezett meg anyja házához, az ajtó előtt azonban összeesett. Az asszony ekkor kihívta a mentőket, de a vádlott nem engedte, hogy kórházba vigyék, és dulakodni kezdett a mentősökkel: a női tisztet megrugdosta, a sofőrt pedig többször is megütötte az öklével. Őt csak egy nyugtató injekció beadásával tudták megfékezni. Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt emeltek vádat ellene.
2017.01.17 08:15:45


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!