Listázzák a rovásírást tanuló diákokat, úgy tűnik
Valamilyen rejtélyes ok miatt a KLIK nagyon kíváncsi arra, mely diákok tanulnak rovásírást. Arra utasították az iskolaigazgatókat, haladéktalanul írják meg, hány gyermek tanul rovásírást választható tantárgyként vagy szakkör keretében az általános iskolákban. Ráadásul minderre pár órát adott szinte az igazgatóknak a Klebelsberg Központtól.
A KK (korábbi nevén Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, vagyis a KLIK) például aziránt is érdeklődött tavaly nyáron az Emberi Erőforrások Minisztériumának utasítására, hogy hány „migráns” tanuló járt az intézményekbe. A tárca akkor azt közölte, hogy a menekültválság hatására kérte be a migráns tanulók létszámát, migránsnak pedig általánosságban az számított, aki nem turizmus céljával érkezett az országba, és nem volt magyar állampolgár. Arra a kérdésére, hogy érheti-e retorzió azt az iskolaigazgatót, aki megtagadta az érintett diákokról szóló adatszolgáltatást, úgy reagáltak: „munkaköri kötelezettség a munkáltató utasításait teljesíteni, és az, hogy alkalmaznak-e szankciót, a munkáltató mérlegelésétől függ. Ebből kiindulva pedig jelen esetben is megvan az elvi lehetőség arra, hogy az intézményvezetőknek, akik kevesebb mint fél nap alatt nem gyűjtötték össze diákjaik rovásírás-tanulási szokásait, számolniuk kell a következményekkel”. Azt, hogy mire kell vagy mihez kell a rovásírást tanuló diákok létszáma, névsora, esetleg adata a KLIK-nek, nem tudni.
2017.01.15 12:58:08


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!