ENSZ-nagykövet lett Polgár Judit
Minden idők legsikeresebb női sakkozója, Polgár Judit az ENSZ női esélyegyenlőségi nagyköveteként folytatja pályafutását. A klasszis a világszervezet főtitkárának felkérését elfogadva január elsejével lemondott a férfiválogatottban betöltött szövetségi kapitányi tisztségéről is.
Minden idők legsikeresebb női sakkozója január elején a közösségi oldalán jelentette be, hogy elvállalta az ENSZ főtitkárának felkérését, és a UNWomen esélyegyenlőségi nagyköveteként segíti a program céljainak megvalósulását, emiatt nem tud teljes erőbedobással a szövetségi kapitányi feladatára összpontosítani. Jelezte, hogy a megbízatása 2030-ig tart, és az új feladatkör sok külföldi jelenlétet, rengeteg energiaráfordítást igényel. Mivel 2017-ben előreláthatólag hónapokat lesz Magyarországtól távol, nem tudja folytatni munkáját a sakkválogatott élén. De szép emlékekkel búcsúzik. Polgár Judit elmondta, az ENSZ női esélyegyenlőségi nagyköveteként a tervek szerint a program európai részének munkájában vesz részt. –Lesznek előadások, beszélgetések, rendezvények, ahol én a karrieremmel hitelesen tudok megjelenni, és elmondani, hogy a lányok is ugyanolyan sikerekben részesülhessenek. A legfontosabb a hozzáállás és a motiváció. Ebbe a férfiakat is bevonom. Polgár Judit hozzátette, ahol nők és férfiak együtt dolgoznak, az eredmény még jobb lehet. A sakkozó kiemelte, ő szerencsére úgy nőtt fel, a sikereket nem befolyásolja, hogy fiúnak vagy lánynak születik valaki. – Nekem az volt természetes, hogy attól, hogy lánynak születik valaki, nem jelenti azt, hogy kevesebb eredményt érhet el, hogy az álmait fel kellene adnia – mondta Polgár Judit.
2017.01.13 08:35:01
További hírek Gyerekvilág témában


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!