Elkapták a babkocsit kifosztó tolvajt
A debreceni nyomozók elfogták azt a férfit, akinek a képe és tette bejárta az országot, miután egy biztonsági kamera felvételén jól láthatóan kilopott egy táskát egy babakocsi csomagtartójából. A kifosztott kismamának így elrontotta az ünnepét is a rendőrség előtt már jól ismert férfi, aki szabadlábon védekezhet.
A debreceni nyomozók akcióba léptek és elfogták a hírhedtté vált babakocsiból lopó tolvajt. A férfit a rendőrök már rutinosan az élettársa címén keresték, aki a nyomozóknak azt mondta, hogy nem tudja, hol tartózkodik a férfi. A nyomozók azonban nem bízták a véletlenre a dolgot, és ennek ellenére átkutatták a nő lakását, és lássunk csodát, a trükkös férfit egy szekrény mögött megtalálták, őrizetbe vették és kihallgatták a nyomozók. Azt nem tudni, hogy a nő ellen, aki most falazott és a hatóságot próbálta félrevezetni, indul-e eljárás, de minden bizonnyal neki is felelnie kell ezen tettéért. A rendőrség előtt jól ismert férfi ellen lopás megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást Budapest VI. kerületi rendőrkapitánysága, és nem kérték az előzetes letartóztatását sem, úgy tudjuk. A férfi egyébként nem hitte, hogy a kamerák fogják lebuktatni.
2017.01.12 08:06:26
További hírek Gyerekvilág témában


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!