Startra készen és magyar színekben a Diadalív
Szerda este a Franciaország–Brazília mérkőzéssel kezdetét veszi a férfi kézilabda-világbajnokság. Tizenkilenc nap alatt tíz városban összesen 80 meccset rendeznek, a franciák pedig arra vágynak, hogy 2001 után ismét hazai pályán legyenek aranyérmesek. Mi is titkon vágyakozunk arra, hogy Nagy Laciék valami igen maradandót alkossanak és érjenek el.
A csapatok tiszteletére a párizsi Diadalívre minden résztvevő nemzet színeit kivetítették, így megjelent a piros-fehér-zöld kombinációi is a Hungary felirat is a Champs-Élysées egyik végpontján álló emlékműn. A 25. férfi kézilabda-világbajnokság nyitómérkőzését a hazaiak Brazília ellen játsszák a párizsi AccorHotels Arenában, Joel Delplanque, a francia szövetség elnöke úgy fogalmazott, nagyon várja már, hogy elkezdődjön az esemény. – Öt éve erre a pillanatra várunk, nagyon bízom abban, hogy csúcsszervezést tudunk bemutatni – nyilatkozta. Talán nem állítja mindez megoldhatatlan feladat elé a hazaiakat, hiszen két éve Katarban a nézőhiány, tavaly a riói olimpián pedig a szervezetlenség okozott gondokat. A címvédő tavaly kisebb csalódást okozott, az Európa-bajnokságon az elődöntőbe sem jutott be, míg Rióban meglepetésre elveszítette a döntőt Dániával szemben. Hazai pályán azonban csak az aranyérem lehet a cél – akkor is, ha az elmúlt tíz évben erre csupán két válogatott volt képes: 2007-ben a németek, 2013-ban a spanyolok. – A hazai pályán a saját közönség mindig extra motivációt ad a csapatnak a nehéz helyzetben – nyilatkozta Jérome Fernandez, aki 16 éve egyszer már átélt hasonlót, hiszen 2001-ben Franciaország otthon lett világbajnok. – A fiatal játékosoknak biztosan nehéz lesz elviselniük a nyomást és a hangulatot, ezért fontos szerep jut a tapasztaltabbaknak. Ebben a pályán Thierry Omeyer és Daniel Narcisse, a kispadon pedig az új edzőpáros, Didier Dinart és Guillaume Gille segíthet sokat – tette hozzá.
2017.01.11 11:23:35
További hírek Gyerekvilág témában


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!