A faembert megműtötték
Nem létezik többé a faember. Korszakalkotó műtétek sorainak köszönhetően Abul Bajandar újra régi életét élheti.
A 27 éves apuka olyan ritka betegségben szenvedett, amitől kezein faszerű szemölcsök nőttek. Évekig küzdött, majd tavaly februárban elkezdték a szükséges operációkat elvégezni rajta. Azóta Abul 16 beavatkozáson esett át. Már csak néhány műtétre van szükség, és elhagyhatja a kórházat. Dr. Samanta Lal Sen, a dakkai kórház vezető plasztikai sebész a CNN megkeresésére elmondta, Bajandar nagyon jó formában van, ismét ehet és írhat a saját kezeivel. Mint fogalmazott, a továbbiakban már csak kozmetikai simításokra lesz szükség. Bajandar úgynevezett Lewandowski-Lutz diszpláziában  szenvedett. A betegséget alig néhányszor diagnosztizálták egészen mostanáig. Ez egy extrém ritka, recesszív módon öröklődő bőrbetegség, amely a bőrrák fokozott kockázatával jár. Hátterében a humán papillóma vírussal (HPV) szembeni fokozott érzékenység áll. Orvosa tavaly februárban arról beszélt, hogy páciense először 10 éves korában észlelte magán a tüneteket. Idővel az egész karja bekérgesedett, és mivel addig sofőrként dolgozott, elvesztette az állását. A műtétek előtt inni, enni, fogat mosni és fürdeni sem tudott egyedül. Csak a nyakát tudta vakarni. – Normális emberként szeretnék élni. Csak a karjaimba szeretném venni a lányomat és megölelni őt – mesélte még tavaly a CNN-nek.
2017.01.10 08:24:58
További hírek Gyerekvilág témában


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!