Gyerekrabszolgákat szabadítottak fel
Az indiai rendőrség talált rá arra a 200 gyerekre, akiket téglaégető kemencék mellett dolgoztattak a déli Telangana tartományban. A gyerekek többsége 14 éven aluli volt, de négyéveseket is találtak közöttük. A hétéves kislányok már téglákat cipeltek a fejükön.
A gyerekek egy keleti tartományból költöztek ide. Felnőttekkel együtt éltek és dolgoztak, akik állítólag a szüleik, de ez még nem bizonyított – az is lehet, hogy a gyerekeket embercsempészek szállították a téglagyárba. A gyerekeket egy mentőakció keretében találták meg, amely a gyerekmunka visszaszorítását és az eltűnt gyerekek felkutatását tűzte ki célul. Egy helyi tisztségviselő szerint a tartomány a gyerekkereskedelem egyik csomópontja. Tavaly több mint 3000 gyereket mentettek meg, többségük téglagyárakban, illetve szolgálóként dolgozott. Mindegyikük Kelet-Indiából származott. Most azt vizsgálják, hogy a most megmentett gyerekeket miért nem íratták be a közeli általános iskolába – írja a Guardian. 2015-ben egy nemzetközi szervezet 5,7 millióra becsülte az indiai gyerekmunkások számát – világszerte pedig összesen 168 millió 5 és 17 év közötti gyerek dolgozik. Több mint a felük a mezőgazdaságban, negyedük pedig a feldolgozóiparban végez munkát. A migránsgyerekek többsége is gyerekmunkásként végzi, hiszen nem találnak olyan iskolákat és tanárokat, akik az anyanyelvükön taníthatnák őket.
2017.01.07 08:21:05
További hírek Gyerekvilág témában


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!