
A legrövidebb egyéni táv elődöntőjében nagyszerűen működtek együtt a testvérek, akik egymást is segítve kerültek be a négyfős fináléba.
Az 500-as döntőben egy dél-koreai és egy kínai riválissal kellett megküzdeniük a Liu fivéreknek, akik közül ezúttal Sándor volt az erőszakosabb és a gyorsabb, s két tökéletesen időzített és kivitelezett előzésnek köszönhetően győzött. Shaoang remekül tartotta maga mögött a hazai közönség által buzdított riválisát, ugyanakkor a második kínait a célba érkezésig már nem tudta megelőzni.
Ha valaki megkérdezett volna az 1500 után, akkor azt mondom, nem az éremért megyek 500-on, de reggel úgy keltem fel, mint egy bajnok, éreztem, hogy bennem van a siker – nyilatkozta az MTI-nek Liu Shaolin Sándor.
Most vezetem az összetett pontversenyt, vasárnap 1000 méteren jó lenne ezt megtartani, de ez csak a remény, a minimális célom azon a távon is az elődöntő, vagyis a legjobb nyolcba jutás – mondta.Ami a többi magyart illeti: Knoch Viktor 500-on helyezetlenül zárt, 1500-on pedig 20. lett, míg a nőknél Bácskai Sára Luca 500-on 15., 1500-on 17., Jászapáti Petra pedig a rövidebb távon 18., a hosszabbikon 22. lett.
A magyar férfiváltó a két Liuval, illetve Knoch Viktorral és Burján Csabával kiegészülve második lett az elődöntős futamában Kanada mögött, megelőzve az Egyesült Államokat és Oroszországot, ezzel bejutott a vasárnapi fináléba.
Vasárnap mindkét nemnél 1000 méteren küzdenek az érmekért a korcsolyázók, majd a férfi és női egyéni szuperdöntőkre, illetve a váltók fináléira kerül sor. A szuperdöntőkbe az egyéni távokon elért eredményekért kapott pontok alapján kialakult sorrend első nyolc helyezettje versenyez.
(Fotó: nso)
| Gyerekvilág | 2016.03.12 18:15 |
| Gyerekvilág | 2016.03.12 10:37 |
| Gyerekvilág | 2016.03.11 18:19 |
| Gyerekvilág | 2016.03.11 08:06 |
| Gyerekvilág | 2016.03.09 09:27 |
| Gyerekvilág | 2016.03.08 16:18 |
| Gyerekvilág | 2016.03.08 09:20 |
| Gyerekvilág | 2016.03.08 08:41 |
| Gyerekvilág | 2016.03.07 16:56 |
| Gyerekvilág | 2016.03.06 19:45 |
| Gyerekvilág | 2016.03.04 22:36 |
| Gyerekvilág | 2016.03.04 08:51 |
| Gyerekvilág | 2016.03.03 22:57 |
| Gyerekvilág | 2016.03.03 10:16 |
| Cím | 1158 Budapest, Neptun utca 12 |
| [email protected] | |
| Telefon: | 20-242-09-73 |
| Cím: | 1158 Budapest, Neptun utca 12 |
| e-mail: | [email protected] |
Főszerkesztő:Csákány TiborFelelős szerkesztő:Stoffán György |
ÚjságírókBecsky IstvánCzeglédi Andrea Csákány Áron Gáspár Mihály Hornyák Zsolt Kertész B.Ferenc Nagy Zsolt Tordai Csilla Varga Zsolt Dr. Nemcsók János prof. környezet és természetvédelmi szakértő Kolompár László roma-ügyi tanácsadó |
