Anyuka hajtott a focizó gyerekek közé egy Pick-up-al
Gyerekek focimeccsére hajtott be a kisteherautójával egy anyuka. Egy gyermek és egy felnőtt a helyszínen meghalt, további öt gyermek súlyosan megsérült a pucc-upos támadásban. Ezen kívül öt felnőtt is kórházba került. A gázoló nő a történtek után a kisteherautó mellett várta meg a kansasi rendőröket.
Két ember, köztük egy 6 éves kisfiú életét vesztette, tízen (más források szerint 11-en) pedig megsérültek, amikor szombat délután egy pick-up kisteherautót vezető nő tömegbe hajtott egy ifjúsági labdarúgó-mérkőzésen Wichita városában, Kansas államban.

A mentők helyi idő szerint délután fél 4 körül érkeztek a Stryker Soccer Complexhez. Egy 6 éves fiút és egy 35 éves férfit a helyszínen halottnak nyilvánítottak. A 11 sérült közül, akiket kórházba szállítottak, öten gyermekek, 5 és 9 év közötti korúak. A sofőr – egy 34 éves, Garden Cityből származó nő – az eset után a jármű mellett maradt, a rendőrség tájékoztatása szerint együttműködő volt. A nőt őrizetbe vették.

Az eset elött a rendőrök is megdöbbentek. Tisztázatlan egyelőre, hogy miért történt meg a tragédia, és miért gázolt a nő gyerekeket is. Az autós támadást súlyosbítja, hogy a hírek szerint két kiskorú is az autóban tartózkodott, amikor a nő belekezdett az ámokfutásba.

A helyi rendőrség információi szerint a nő egyik gyermeke szombaton a komplexumban focizott, de az eset idején nem azon a pályán volt. Így egy esetleges bosszú vagy sérelem nehezen értelmezhető indok lenne.

( Csákány Áron )
2026.10.18 19:02:49


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!