Az új gyermekvédelmi törvényre a maroknyi ellenzék nemet mondott
A Parlament elfogadta az új gyermekvédelmi törvényt, amely szigorúan fellép a gyermekek védelme érdekében. A kórházakban pedig 8 napig lehet majd egy újszülött ezzel is megelőzvén azt a hihetetlen helyzetet, hogy több száz magára hagyott gyermeket neveltek szó szerint a kórházak. Magyar Péter szégyennek nevezte, hogy az ellenzék nemmel szavazott és egy vélte a Mészáros Lőrinc frakció háromszor árulta el a gyermekeket.
Döntöttek a gyermekvédelmi törvény módosításáról, a parlament kedden elfogadta a kormány által egy hónapja benyújtott új javaslatot, amellyel például a kiskorúak számára elérhető szexuális erőszakot, manipulációt és kizsákmányolást propagáló médiatartalmakkal szemben lépnének fel. Az Országgyűlés 139 igen szavazattal, 51 nem ellenében fogadta el a törvényjavaslatot .

A törvényre a Fidesz és a Mi Hazánk képviselői nemmel szavaztak, amit Magyar Péter miniszterelnök így kommentált a Facebookon.

A Fidesz és a Mi Hazánk közösen szavazott a gyermekek védelmét megerősítő törvény ellen. Leszavazták a kórházban hagyott csecsemők segítését és a gyermekek védelmét az erőszak minden formájától. Szégyen!

A törvényjavaslat szeptemberi benyújtásakor a miniszterelnök azt mondta, bízik abban, hogy az ellentétek ellenére egy képviselő sem fog a gyerekeket szigorúan védő jogszabály ellen szavazni.

Háromszor árulta el ma a Fidesz-KDNP és a Mészáros Lőrinc frakció mentőcsónakjaként üzemelő Mi Hazánk a magyar gyermekeket és csecsemőket. -közölte Magyar Péter, kormányfő.

A javaslat indoklásában szerepel, hogy az Alaptörvény szerint minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Ez a törvény szerint hatékony szabályozást igényel, amely alkalmas a gyermekeket érő veszélyek megelőzésére, felismerésére és kezelésére. Ezért elsősorban a pornográf és életkornak nem megfelelő, vagy erőszakos szexuális tartalmaktól védenék a gyerekeket, valamint az olyan tartalmaktól, amelyek súlyosan károsítják a gyermekek fejlődését. A közterületeken vagy más nyilvános térben is védenék a gyerekeket, hogy ne legyenek kitéve olyan vizuális vagy audiovizuális kommunikációnak, amely alkalmas testi, értelmi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődésének káros befolyásolására, áll a törvényben. A bűnügyi nyilvántartási rendszer szabályai is módosulnak: a gyermekek védelmét szolgáló adatmegismerés lehetősége megmarad, de a hozzáférést előzetes hatósági kontrollhoz kötik, és további adatvédelmi, technikai garanciákat vezetnek be. A javaslat kezelné a kórházban hagyott gyerekek ügyét is. Ha egy gyerek kórházi tartózkodását egészségi állapota nem indokolja, akkor a gyámhatóságnak nyolc napon belül intézkednie kell, hogy feltárhatók legyenek a gyermek kórházban maradásának okai, és mielőbb meghatározható legyen a gyermek érdekét leginkább szolgáló további intézkedés.

( B.I.)
2026.10.13 23:09:51


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!