Magyar siker a Spartathlanon
Bódis Tamás nyerte a 2026-os Spartathlont, a 246 kilométeres, Athén és Spárta közötti ultrafutóversenyt egy szuper űridővel és egy 3 éves rekordot is megdöntött a katonából lett futó.
Minden idők legjobb eredményével 19 óra 40 perc 52 másodperc elteltével érkezett meg Bódis Tamás Spártába vasárnap hajnalban. A nőknél Császár-Szabó Veronika a negyedik helyen ért célba.

Az eddigi rekordot a görög Fotisz Ziszimopulosz tartotta, aki 2023-ben 19:55:02 óra alatt ért célba, idén pedig 51:50 perces hátránnyal a második helyen végzett. A férfiak mezőnyében - Bogár János 1991-es és Bódis Tamás 2019-es győzelme után - harmadszor született magyar siker.

A nőknél azonban sokkal többször örülhettünk a múltban – Lubics Szilvia háromszor (2011, 2013, 2014), Nagy Katalin (2015, 2016) és Maráz Zsuzsanna (2018, 2019) kétszer, Mórocza Andrea (2025) egyszer tudott nyerni.

Bódis Tamás futó története azonban jóval korábban, egy Ózd melletti apró faluban kezdődött. 1988-ban született Ózdon, Hangonyon nőtt fel. Gyerekként atletizált és focizott, középiskolásként pedig az asztaliteniszt és a cselgáncsot is kipróbálta.

Az iskola után Szolnokra került, és belépett a Magyar Honvédségbe. Öt évig szolgált katonaként. Egy korábbi interjúban arról beszélt, hogy gyerekkorától vonzotta a katonaság, később pedig a kihívás és a közösségi szellem miatt választotta ezt a pályát. Az ultrafutás világába csak később robbant be igazán. 2017-ben már 100 kilométeres és 24 órás versenyeken indult, 2018-ban pedig élete első Spartathlonján rögtön negyedik lett. Egy évvel később már senki sem tudta legyőzni: 2019-ben 23 és fél óra körüli idővel nyerte meg a versenyt.

A Spartathlon ultramaratont Hérodotosz elbeszélése ihlette. A történet szerint i. e. 490-ben, a marathóni csata előtt Miltiadész athéni sztratégosz egy küldöncöt menesztett Spártába, hogy segítséget kérjen Leonidász királytól a perzsák ellen. A versenyt 1983 óta minden évben megrendezik, és Európa egyik legnépszerűbb ultramaratonjának számít.


( N.Zs.)
2026.09.27 14:03:29
További hírek Gyerekvilág témában


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!