Továbbra is megy a harc az Ontarió tó nevéért
Kanada nem adja. Doug Ford, a kanadai Ontario tartomány miniszterelnöke válaszul Donald Trump fura tettére egy nagy méretű táblát helyezett el a kanadai tó partján, amelyen az az üzenet olvasható Ontario-tó. Most és mindörökké.
Az amerikai elnök csütörtökön végrehajtási rendeletet írt alá, amely a tó nevét Amerika-tóra kívánja változtatni, és megosztott egy sor mesterséges intelligencia által generált videót a mindkét országot átszelő tóról. Az egyiken egy Trump-frizurát hordó, puskát tartó kanadai lúdcsapat látható, ahogy az újonnan elnevezett Amerika-tó partvonalán járőröznek. Egy másik videóban az amerikai elnök felrúg egy Ontario-tó melletti táblát, majd egy olyat rak a helyére, amin az áll: „Üdvözöljük az Amerika-tónál”.

Jóval Trump elnök előtt ezt a tavat Ontario-tónak hívták. Trump elnök halála után is sokáig Ontario-tónak fogják hívni – mondta a BBC beszámolója alapján Ford a tábla átadásánál. Szerinte Trump azért nevezte át a tavat, mert „Kanada és Ontario kiáll magáért”. A Kanadát eléggé lenéző Donald Trump amerikai elnök persze magasabb szintre emelte az üzengetést.

Trump a közösségi oldalán, a Truth Socialön pár napja meglepő ötlettel rukkolt elő: Trump átnevezné az Ontario-tavat Amerika-tóvá. Az Egyesült Államok fontolgatja a Kanadával közösen birtokolt Ontario-tó átnevezését Amerika-tóvá – közölte Donald Trump amerikai elnök kedden.

A Truth Social oldalán közzétett bejegyzésében az elnök arról írt, hogy ez a változtatás „komoly megfontolás” alatt áll, valamint megjegyezte, hogy egyébként sem számít jelentősebb üzleti együttműködésre Ontario tartománnyal a továbbiakban.

Az Ontario-tó a Nagy-tavak egyike, amik elválasztják jó darabon az USA-t és Kanadát. Nemcsak a tavat nevezik így, hanem Kanada legnépesebb, legnagyobb gazdasági erejű tartományát, Ontariót is, ahol Toronto és a főváros Ottawa is található. A Guardian felidézte, hogy Trump már csinált átnevezést korábban, a Mexikói-öblöt nevezte el Amerikai-öbölnek, amit Mexikó nem fogadott el, és a világ nagy része továbbra is a régi nevén hív.

( N.Zs)
2026.08.30 12:48:46


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!