Figyelmeztetést adott ki a WHO
A szakemberek kongatják a vészharangot, hogy minden idők leghalálosabb ebolajárványa fenyeget. A WHI aggódik. A britek pedig már készülnek a laborokban és gőzerővel kutatnak.
A WHO főigazgatója szerint a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló, jelenleg több mint kétezer halálos áldozatot okozó ebolajárvány a jelenlegi ütemben felülmúlhatja a 2014−2016-os, 11 ezer áldozatot követelő kitörést. A ritka Bundibugyo altípus ellen egyelőre nincs jóváhagyott oltás, bár brit kutatók már megkezdték a vakcinák tesztelését.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója szerint a Kongói Demokratikus Köztársaságban jelenleg is zajló ebolajárvány úgy alakul, hogy meghaladhatja a betegség valaha volt leghalálosabb kitörését. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz közölte, hogy a 2026-os járvány a jelenlegi ütemben felül fogja múlni a 2014 és 2016 közötti kitörést, amely akkor 11 ezer ember halálát okozta.
A 2026. május 15-én bejelentett kitörésnek eddig legalább 4300 igazolt esete volt, és több mint kétezren hunytak el a betegségben. A WHO szerdán közölte, hogy reményei szerint három hónapon belül visszafordíthatja a járvány terjedését, de figyelmeztetett, hogy ez csak a fertőzés megfékezését jelenti, nem pedig a járvány felszámolását.

A járványt hivatalosan csak májusban jelentették be, de egészségügyi tisztviselők ezen a héten már arra utaltak, hogy a kitörés valójában három hónappal korábban, februárban kezdődhetett.

Üldözzük a vírust, de az előttünk jár. − mondta Mohamed Janabi, a WHO afrikai igazgatója Buniában, a járvány központjához közeli városban. Olyan kutatásokra hivatkozott, amelyek szerint a vírus már februárban elkezdett terjedni, de kezdetben tévesen malária vagy tífusz gyanújával diagnosztizálták.

Brit tudósok már keresik az oltóanyagot a fertőző betegség ellen.A szakemberek megállapították, hogy a 2026-os kitörést az ebolavírus ritka, Bundibugyo altípusa okozza, amely korábban mindössze két alkalommal idézett elő járványt, 2007-ben és 2012-ben. Azonban erre a típusra jelenleg nincsen jóváhagyott védőoltás vagy elismert terápiás gyógyszer. A kitörés helyszínéhez, Kongó keleti részén a regionális instabilitás tovább nehezíti a betegség terjedésének megfékezését. Ennek eredményeként Janabi szerint az egészségügyi dolgozók a betegek mintegy 30 százalékát tudják csak elérni.

Az Egyesült Királyság gyógyszerhatósága, az MHRA engedélyezte a Bundibugyo altípus elleni védőoltás első humán vizsgálatainak megkezdését. Az oltóanyagot az Oxfordi Egyetem kutatócsoportja fejleszti, ugyanazon technológia alapján, amelyet az Oxford−AstraZeneca Covid-vakcinánál is alkalmaztak. További három csoport is dolgozik különböző Bundibugyo elleni oltóanyagokon, bár ezek egyelőre még nem jutottak el a klinikai vizsgálatok szakaszába. A WHO emellett egy külön klinikai vizsgálatot is támogat Kongóban annak megállapítására, hogy két már létező antivirális terápia javíthatja-e a túlélési arányt.

( Cs.Áron )
2026.08.13 23:41:11


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!