Itt vannak a felvételi ponthatárok
Idén rekord létszámú 140 427 diák jelentkezett egyetemi képzésre, este nyolc órakor kiderült kit, hova vesznek fel. A legtöbben a gazdálkodás és menedzsment szakot nézték ki. A fiataloknak megjött a kedve az egyetemi tanuláshoz, s talán ennek az is az oka, hogy új kormánya van Magyarországnak és többen itthon képzelik el a jövőjüket.
Rekordot döntött idén a felsőoktatásba jelentkezők száma, a 2026-os felvételni összesen 140 427-en jelentkeztek egyetemi képzésre – írta az Eduline. Ez több mint tízezer fővel több, mint tavaly, amikor 129 730-an jelentkeztek. Csütörtökön este nyolc órakor közzé is tették a ponthatárokat.

A maximum pontszám szokás szerint 500, amiből 200 pontot érhetnek a középiskolai eredmények, 200 pontot az érettségi eredmények és 100 pontot az intézményi pontok. A nappali, állami ösztöndíjas képzések közül a gazdálkodás és menedzsment alapszakot jelölték meg a legtöbben, erre 4571 jelentkező volt első helyen, de azok, akik bármelyik helyen megjelölték a szakot több mint húszezren voltak.
A tíz legnépszerűbb nappali, állami ösztöndíjas képzés az alábbi módon alakult: gazdálkodási és menedzsment: 4571, általános orvos: 2792, pszichológia: 2782, jogász: 2653, kereskedelem és marketing: 2633, nemzetközi gazdálkodás: 2504, ápolás és betegellátás: 2465, mérnökinformatikus: 2357, pénzügy és számvitel: 2007, gépészmérnöki: 1716.
Az intézmények közül az Eötvös Loránd Tudományegyetem vonzotta a legtöbb jelentkezőt, összesen 20 350-et. A Debreceni Egyetemre 11 386-an, a Szegedi Tudományegyetemre 9360-an, a Pécsi Tudományegyetemre 8614-en, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre pedig 6484-en jelentkeztek. Utóbbira végül 5757 hallgató jutott be, a legtöbben kereskedelem és marketing (947 fő), illetve gazdálkodás és menedzsment (910 fő) szakokra. Népszerű volt még a nemzetközi gazdálkodás (732 fő), a turizmus-vendéglátás (663 fő) és a pénzügy és számvitel (663 fő). Az egyetem történetében először minden állami ösztöndíjas képzésen minimum 370 pont volt a ponthatár, az önköltséges képzéseknél pedig 300 pont volt a minimum. A Corvinuson több szakon csökkentek a ponthatárok, de még így sem volt egyszerű a bejutás, több szakon is 450 pont felett volt a határ. Az angol nyelvű nemzetközi gazdálkodás képzésre például 477 pontot kellett elérni, egyel kevesebbet csak, mint tavaly. A BME-n viszont emelkedtek a ponthatárok, átlagosan 10 ponttal kellett több idén, mint tavaly. A gépészmérnököknek 364, a villamosmérnököknek 365, az építészmérnököknek pedig 400 pontot kellett elérni, ez mind magasabb, mint a tavalyi szint. Az egyetlen kivételt a mérnökinformatikusok jelentették, nekik a tavalyi 355 pont után idén elég volt 350 is. A legmagasabb ponthatára idén az osztatlan tanári (francia nyelv és kultúra tanára; magyar nyelv és irodalom szakos tanár) szaknak volt a Szegedi Tudományegyetemen, itt 492 pont kellett a felvételhez. Az ELTÉ-n is egy osztatlan tanári szak vitte a prímet, itt a matematikatanár; technika- és tervezés-tanár képzésre 486 ponttal lehetett bejutni, a Corvinuson pedig azoknak a jelentkezőknek lesz lehetősége angol nyelven tanulni nemzetközi gazdálkodást, akik legalább 477 pontot elértek.

( K.G.)
2026.07.24 00:27:27


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!