A rendőrség megszüntette a hírbe hozott kecskeméti pap elleni nyomozást
A rendőrség már április 20-án lezárta az eljárást bűncselekmény hiányában annak a papnak az ügyében, akit több gyermek zaklatással vádolt. Az ügyben a kecskeméti Tankerület vizsgálatot folytatott le, de ők zaklatásról nem is hallottak. A pap úgy tudjuk a Vásárhelyi Pál Általános Iskolában ténykedett és végig állította , hogy ő semmilyen bűnt nem követett el. Igaza is lett, de sajnos meg lett hurcolva. Az egyházmegye az egyházjogi előírásokat betartva lezárja a belső vizsgálatot.
Bűncselekmény hiányában 2026. április 20-án megszüntette a nyomozást a Kecskeméti Rendőr-főkapitányság annak a papnak az ügyében, aki a gyanú szerint nem megengedett módon viselkedett gyermekekkel – írta közleményében Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek.

Kérdésünkre a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakat írta.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitánysághoz érkezett megkeresésével kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy a Kecskeméti Rendőrkapitányság a 2017. évi XC. törvény (Be.) 398. § (1) bekezdés a) alapján megszüntette az eljárást.- Tisztelettel: Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szerve.

Mint arról az Esti Újság is beszámolt a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye egy Kecskemét városához kötődő hírportál bejelentése alapján 2026. március 30-án belső egyházi vizsgálatot rendelt el. A megkeresés alapján annak gyanúja merült fel, hogy hittanóra keretében a Főegyházmegye egy papja nem megengedett módon érhetett hozzá több diákhoz. A Főegyházmegye betartva az egyházjogi előírásokat, a belső egyházi vizsgálatot lezárja, és annak eredményeit továbbítja az illetékes szentszéki hivatal számára – írta Bábel, aki elmondta, hogy az érsekség az ügyben indult rendőrségi nyomozás során együttműködött a hatósággal.

Így úgy tűnik a kecskeméti általános iskolában ténykedő papot alaptalanul hozták hírbe, ami sajnálatos, sőt elgondolkodtató.

( G.M.)
2026.04.30 00:21:21


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!