Jó hírt kaptak az állami gondozottak
Jó hír. Márciustól kötelesek lesznek munkát adni a gyermekvédelmi rendszerben nevelkedett fiataloknak bizonyos állami cégek. A jogszabály azokra is érvényes, akik már kiléptek az intézetből vagy most utógondozás alatt állnak, de 24 évnél még fiatalabbak. Természetesen mindez a javitóintézetisekre nem igaz.
Ezt a lehetőséget 2025 végén az Országgyűlés Törvényalkotási Bizottsága írta bele egy egészen másról szóló salátatörvénybe, és csütörtök este jelent meg a március 1-től érvényes végrehajtási rendelet. A foglalkoztatási kötelezettség bármilyen – állami, egyházi, önkormányzati vagy magán – gyermekvédelmi intézményből nagykorúság miatt kikerülő vagy utógondozói ellátásban részesülő fiatalra vonatkozik a 24. életévének betöltéséig, vagy ha az e rendelet alapján létesített foglalkoztatási jogviszonyok együttes időtartama eléri a három évet.

Azonban megszűnik az állam foglalkoztatási kötelezettsége, ha a fiatal „az együttműködési kötelezettségét megszegi”. A rendelet leírja, hogy a gyámhivatalnak össze kell hívnia az érintetteket, tájékoztatva őket a lehetőségekről, fel kell mérnie a képességeiket, életkörülményeiket, meghallgatva a korábbi nevelőiket. Egészségügyi felmérést, képességtesztet vagy kompetenciavizsgálatot is végezhet. S ennek alapján ad meg a fiatalnak legfeljebb tíz lehetséges munkahelyet, amelyek között ő a sorrendet megjelölve választhat. A kijelölt állami munkáltató a beilleszkedést és a munkafolyamatok elsajátítását segítő munkahelyi mentort jelöl ki. A jogszabály azokra is érvényes, akik már kiléptek az intézetből vagy most utógondozás alatt állnak, de 24 évnél még fiatalabbak. A kormány határozatban jelölte ki azokat az állami cégeket, amelyek kötelesek felvenni az érintett fiatalokat, ilyen a teljes MÁV-csoport és a GySEV, a Posta, az összes erdőgazdaság, a Magyar Közút, az MVM és cégei, köztük a Paksi Atomerőmű, a Szerencsejáték Zrt., a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt., a KÉZMŰ Fővárosi Kézműipari Közhasznú Nonprofit Kft., az ERFO Rehabilitációs Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft., a FŐKEFE Rehabilitációs Foglalkoztató Ipari Közhasznú Nonprofit Kft., a Kecskeméti Ágazati Képzőközpont Nonprofit Kft., a Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Zrt., az ATOMIX Kft. és a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.

Az intézetből kikerülő fiatalok támogatását szolgálja a másik, március 1-től érvényes rendelet is, amely ingyen jogosítványhoz juttatja őket, ezt a „munkaerőpiaci esélyeik előmozdítása érdekében” vezetik be március 1-jétől. A támogatást „B”, „C” és „CE” kategóriába sorolt járművek vezetésére jogosító vezetői engedélyre, valamint a C2 kategóriához kapcsolódó gépjárművezetői képesítési igazolvány megszerzéséhez nyújtják, és az előbbi rendelettől eltérően 25 éves korig. A jogszabály pontosan felsorolja, hogy melyik jogosítványfajtához milyen vizsgálatnak, elméleti és gyakorlati vizsgának a díját, adminisztrációs költségét engedik el. Ezeket az intézményfenntartónak kell megelőlegeznie, és később, szeptember 1. után visszakapja az államtól.

A gyermekvédelemtől a büntetésvégrehajtáshoz – azaz a börtönök közé – átsorolt javítóintézetekből kikerülő fiatalok a két új támogatásból nem részesülhetnek, és számukra más lehetőséget sem határoztak meg.

( G.M.)
2026.02.28 10:03:09


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!