Kukások olvastak az óvisoknak Miskolcon
Különleges vendégek látogattak el három miskolci óvodába február első szerdáján. A Miskolci Regionális Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. munkatársai ugyanis mesét olvastak a kis lurkóknak. A Múki és a Fekete Királyság című történetet a hangos olvasás világnapja alkalmából adták elő a kukások.
Világszerte február első szerdáján tartott kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a hangos olvasás jelentőségére és jótékony hatásaira. A közös mesehallgatás ugyanis fejleszti a gyermekek szókincsét, képzelőerejét és érzelmi intelligenciáját, erősíti a koncentrációs képességet, és közösségépítő erővel is bír.

A MiReHu szemléletformáló tevékenységében kiemelt szerepet szán az óvodásoknak, hiszen a telephelyi foglalkozások és látogatások mintegy 30 százalékát ez a korosztály teszi ki. A szakemberek célja, hogy a legfiatalabb korosztály játékos, élményszerű formában találkozzon a környezettudatos gondolkodással és a felelős hulladékgazdálkodás alapjaival.

A Múki és a Fekete Királyság nem egy hagyományos népmese, szakértő meseterapeuta közreműködésével született, élményalapú történet a mese nyelvén segít megérteni a környezettudatosság és a fenntarthatóság fontosságát már óvodás korban is. A történet üzenete szerint ha hozzáértő kézbe kerül, az értéktelennek látszó dolgok is kinccsé válhatnak, és együtt tisztábbá, szebbé varázsolhatjuk környezetünket.

A könyv a miskolci szemétszállítás 150. évfordulójára meghirdetett MaKuka 150 emlékév első eseményeként jelent meg. A társaság januárban összesen 300 példányt juttatott el a MIÓVI intézményeibe, hogy minden csoportban helyet kaphasson a közös mesélés öröme. A február 4-i felolvasások során a gyerekek lelkesen fogadták a kukásokat, rengeteg kérdéssel és hatalmas tapsokkal köszönték meg a programot.

( Cs.Áron )
2026.02.06 22:31:09


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!