Egy svájci kutatás résztvevőinek 32,5 százaléka ismerte be, hogy 11-24 éves kora között legalább egyszer fizikai erőszakkal lépett fel a szüleivel szemben – írja az EurekAlert.

A Zürich-i Egyetem vizsgálatában 1500 ember vett részt, és tinédzserkoruk kezdetétől fiatal felnőtté válásukig követték őket.

Erőszak alatt ütést, rúgást, tárgyak dobálást értik, és ez a viselkedés általában 13 éves kornál tetőzött – a résztvevők 15 százaléka válaszolta azt, hogy ebben a korban agresszívak voltak. Az ilyen esetek gyakorisága ezután csökkeni kezdett, majd a felnőttkor korai éveire 5 százalékra esett vissza.

Lilly Shanahan, a kutatás egyik vezetője azt mondta, hogy többnyire egyedi esetekről van szó, amik általában egy hangos veszekedés közben fordulnak elő a pubertáskorban. Nem rendszeres erőszakosságról van szó, és a kutatók nem is gondolják, hogy mindenkit pellengérre kéne állítani, aki beismert hasonlót, de Shanahan szerint azért aggasztó, hogy az agressziót beismerők közül ötből ketten arról számoltak be, hogy több ilyen epizód is előfordult.

A jelenség nemcsak egy-két, szociális vagy pénzügyi szempontból hátrányosabb csoportnál jelentkezik, bármilyen családban előfordulhat, fiúknál és lányoknál egyaránt. Erről függetlenül volt néhány közös tényező, ami növelheti a kockázatot: a fizikai fenyítés, verbális bántalmazás a szülők felől növeli az esélyét, hogy az agresszió tovább gyűrűzik a következő generációra.

Hasonló hatása lehet annak, ha a szülők gyakran és agresszívan veszekszenek egymással, mert a gyerekeik átveszik ezeket a mintákat. A kutatók szerint a figyelemzavaros vagy hiperaktív gyerekeknél is nagyobb az erőszakos epizódok kialakulásának esélye, mert gyakran nehézségeik vannak az indulataik kezelésében, és a szüleik könnyen elveszíthetik a türelmüket.

Ezekből kiindulva az is látható, hogy kinél kisebb az erőszakos fellépés esélye: azoknál, akiket gyerekkorukban megtanítottak az érzelmeik, indulataik konstruktív kezelésére. A támogató környezet, az aktív, érdeklődő és érzelmileg is elérhető és támogató szülők nagyban csökkenthetik a későbbi erőszakosság esélyét.

A fiatalkori visszaszólások, veszekedések önmagukban normálisak, fontos részeik a fejlődésnek. A kutatók szerint izolált esetek a pubertás során akár még önreflexiót is kiválthatnak, és nem feltétlenül kell aggódni miattuk. Azonban ha kialakulnak minták, és gyakrabban előfordulnak, akkor érdemes odafigyelni. Az egyre gyakoribb és durvább agresszió, a megbánás teljes hiánya később a családon kívül is hatással lehet emberekre.

Manuel Eisner szociológus szerint a prevenció kifejezetten fontos lenne – de nemcsak a fiatalokkal, hanem a szülőkkel is foglalkozni kell. Például meg kéne tanulniuk kevésbé hagyatkozni a testi fenyítésre, és egy támogató, konstruktív környezetet kéne kialakítaniuk a család számára. A gyerekeknek már az iskola előtt meg kéne tanulniuk kezelni az érzelmeiket, és képesnek kéne lenniük konstruktívan kezelni a konfliktusos helyzeteket.

( T.Cs.)