Visszatér a profik közé műlábbal a kosaras
A Sopron egykori sztárját, aki elvesztette egyik lábát a csapat tragikus buszbalesetében, a Crvenza Zvezda szerződtetné. Natasa Kovacsevics jól van, újra sportol műlábbal, s a szakértők szerint ugyanolyan jó kosaras, mint a balesete előtt.

A szerb Telegraf.rs értesülései szerint remekül működik Natasa Kovacsevics lábprotézise, s hamarosan újra profi mérkőzésen játszhat. A szerb válogatott kosárlabdázó, aki az MKB Sopron csapatának is a tagja volt, a csapattal szenvedett tragikus kimenetelű balesetet. A bal lábát térdtől lefelé azután kellett amputálni, hogy részese volt a 2013. szeptember 7-én történt, a győri női kosárlabdacsapatot ért tragikus buszbalesetnek, amelyben Fűzy Ákos vezetőedző és Tapodi Péter klubigazgató is életét vesztette. Kovacsevics egy jó ideje már komolyan tréningezik új protézisével, amelyet a magyarországi Európa-bajnokságon is láthatott a közönség, a művégtag elkészültébe a francia szövetségi is besegített. A Crvena Zvezda pedig most komolyan fontolóra vette, hogy profiként alkalmazza az alapítványt is alapító Kovacsevicset, aki a hasonló sorsú fiataloknak segít. Ha a szerb szövetség megadja az engedélyt, akkor a 22 éves kosaras ismét élvonalbeli meccsen pattogtathat.
2015.11.01 15:40:15


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!