Amerikai pedofil igehirdető
Az Egyesült Államokban bukaresti gyerekek szexuális bántalmazásával vádolnak egy volt lelkipásztort. A kiskorúakat étel, menedék és oktatás ígéretével csábította.
Egy kaliforniai gyülekezet egykori lelkipásztorát azzal vádolják, hogy éveken át szexuálisan bántalmazott és kizsákmányolt gyermekeket egy általa működtetett bukaresti menhelyen – derül ki két román férfi által a Kaliforniai Kerületi Bíróságon benyújtott keresetből, írja az AP alapján a HotNews.

A keresetet kedden nyújtotta be Marian Barbu (33) és Mihai-Constantin Petcu (40), akik szerint Paul Havsgaard, a Harvest Christian Fellowship egykori lelkipásztora és misszionáriusa, őket és több tucat más gyermeket is nyolc éven keresztül súlyosan bántalmazott a menhelyen.

A perekben megnevezik a gyülekezet alapítóját és vezető lelkipásztorát, Greg Laurie-t is, aki – ismert evangélista és író, valamint más vezető tisztségviselőket, mondván, hogy elmulasztották megakadályozni a visszaéléseket.

A keresetek szerint Havsgaard az utcagyerekeket étellel, illetve menedék és oktatás ígéretével csábította magához. Az ügyvédi képviseletet ellátó londoni jogász, Jef McAllister elmondta: a két férfi „sérült, dühös, és még mindig PTSD-ben szenved, valamint nehezen illeszkedik be a társadalomba.”
Az Associated Press kiemeli, hogy nem nevezi meg a szexuális bántalmazás áldozatait, kivéve, ha ők maguk vállalják nyilvánosan kilétüket, ahogyan Barbu és Petcu tették. A Harvest Christian Fellowship közleményben reagált: szerintük a vádak sokkolóak, de a felelősség Havsgaardot terheli, nem pedig az egyházat vagy annak ismert alapító lelkészét.

A kereset szerint Laurie nemcsak hogy minimális felügyelet mellett engedte Havsgaardot Romániában dolgozni, hanem a gyülekezet havonta 17.000 dollárt utalt Havsgaard személyes bankszámlájára. Havsgaard időnként visszatért Kaliforniába, magával vitt néhány gyermeket, akiket állítólag bántalmazott, és pénzt is gyűjtött a romániai utcagyerekek rehabilitációjára hivatkozva.

Az egyház elismerte, hogy egy ideig támogatta Havsgaard kezdeményezését, ahogyan sok más misszionáriust is világszerte, de hangsúlyozták: „a perekben a gyülekezetünkről elhangzó állítások többsége teljesen és abszolút hamis; némelyikük egyszerűen rágalmazó.”

Barbu keresetében úgy fogalmazott, hogy az élet a menhelyen „olyan volt, mint egy kínzókamra egy börtönben”, és hogy Havsgaard rendszeresen megjelent a fürdőben, miközben a fiúk zuhanyoztak vagy vetkőztek, bámulta őket, vagy önkielégítést végzett a jelenlétükben. A két felperes azt is állítja, hogy Havsgaard prostitúcióra kényszerítette az idősebb fiúkat: szexuális videócsetre vagy fürdőkben zajló találkozókra, és a bevétel egy részét magának tartotta meg.
McAllister szerint a következő hetekben legalább további húsz személy nevében terveznek keresetet benyújtani, akik állításuk szerint szintén áldozatai voltak a menhelyen elkövetett visszaéléseknek.
- a Maszol.ro portálról



2025.09.19 07:26:22


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!