Ismét elhalasztották a magyar űrhajós fellövését
Bár az eredeti tervek szerint május 29-én indult volna a Nemzetközi Űrállomásra az Axiom Space Ax-4-es missziója, amelyen Kapu Tibor magyar űrhajós is részt vesz, most azonban úgy tűnik, ehelyett csak június 8-án kerülhet sor a kilövésre – írja a Space.com. A magyar űrhajós kilövését már harmadjára halasztják el.
A houstoni székhelyű Axiom Space szerdán fejezte be az elengedhetetlen repülési készenléti áttekintést (FRR), így állítólag már minden készen áll a jövő hó elején esedékes indulásra, amely során a második magyar űrhajós is a fedélzeten lesz.

A küldetés a tervek szerint június 8-án magyar idő szerint 15:11-kor indul a NASA floridai Kennedy Űrközpontjának 39A indítókomplexumából.

A nagyjából 14 napos küldetés alatt az Ax-4 legénységének tagjai a tervek szerint több mint 60 tudományos és ismeretterjesztő kutatást végeznek az ISS fedélzetén.

Lesznek kísérletek az orvostudomány, a rákkutatás és a cukorbetegség területén, a HUNOR korábbi közleménye szerint egyes vizsgálatokkal kikövezhetik az utat az első 2-es típusú cukorbeteg űrhajós űrbe küldéséhez, a kutatás eredményei pedig hasznosak lehetnek a betegség kezelésében. Kapu Tibor körülbelül 25 magyar kísérletet fog elvégezni, melyeket egyetemek, kutatóintézetek és magáncégek dolgoztak ki.

Az Ax-4 űrhajósainak felkészülése 2024 augusztusában kezdődött a NASA houstoni Johnson Űrközpontjában. Az űrhajósok a Nemzetközi Űrállomás moduljainak valósághű modelljeiben gyakorolták az űrállomáson végezhető műveleteket, vészhelyzeti eljárásokat, valamint a tudományos kísérletek végrehajtását.

Eredetileg úgy volt, a misszió tavaly októberben indul el, ám a szükséges engedélyt csak most januárban kapták meg.

(Kovács G.)
2025.05.23 20:59:35


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!