A budapesti Teslás diákok is akcióba léptek
Szép gesztust valósítottak meg a budapesti Nikola Tesla Szerb iskola és gimnázium diákja. A tavaly november óta tüntető szerb diákokkal szimpatizálnak és így Dejan Vuk Stankovic oktatási miniszter budapesti látogatását meghiusították.
A budapesti Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnazistái pénteken Dejan Vuk Stankovic oktatási miniszter látogatása elleni tiltakozásuk jeléül kiálltak az iskolájuk elé, és megakadályozták a miniszteri vizitet, majd 16 perces csenddel emlékeztek meg az újvidéki vasútállomáson történt tragédia áldozatairól.

Ez a miniszter nem járhatja be a szerbiai középiskolákat, ezért eljött Budapestre. Megmutattuk neki, hogy mi sem engedjük be – közölte az egyik Teslás diák.

A Budapest az egyetemisták mellett nevű Instagram-oldalon megjelentek szerint a magyar fővárosban tartózkodó miniszter látogatását az iskolában az utolsó pillanatban lemondták.

A diákok „az iskola vezetésének tudomása és jóváhagyása nélkül ma bátran kiálltak és megmutatták, hogy az ilyen embereket nem látják szívesen az iskolájukban” – olvasható a bejegyzésben.

Szerbiában azután kezdődött tüntetéssorozat, hogy az újvidéki vasútállomás előtetője leszakadt, 16 ember halálát okozva. A tömegdemonstrációk mellett a hallgatók blokád alá vették az egyetemeket, amelyeken így nem folyik oktatás. A tiltakozáshoz egyes általános és középiskolák is csatlakoztak, így néhány helyen egyáltalán nincs tanítás, míg más helyeken rövidített órákkal folyik az oktatás. Az illetékes minisztérium a tananyag pótlásának érdekében úgy döntött, hogy az általános iskolákban legfeljebb öt, a középiskolákban pedig 25 nappal hosszabbítható meg a tanév.

A tavaly november óta tiltakozó hallgatók követelései között szerepelt a baleset felelőseinek felkutatása és felelősségre vonása mellett a vasútállomás felújítására vonatkozó dokumentumok nyilvánosságra hozatala, továbbá a tüntetőkre támadók felelősségre vonása, a tiltakozások miatt őrizetbe vett diákok és tanárok szabadon engedése, valamint a felsőoktatásra szánt költségvetési keret 20 százalékos növelése. A hallgatók május elején újabb követeléssel álltak elő, melynek értelmében előrehozott parlamenti választás kiírását kérik, mert szerintük a kormányzat nem is tesz olyan lépéseket, amelyek arra utalnának, hogy a követeléseik teljesítésére készülne.

(Cs.Á.)
2025.05.17 14:12:16


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!