Nem lesz napközis Erzsébet tábor gyerekek százezret érinti
A Kulturális és Innovációs Minisztérium közlése szerint az ottalvós táborokra helyezik a hangsúlyt a jövőben. Így a népszerű és sok tízezer gyermek napközis Erzsébet- táboroztatása megszűnik, ami újabb csapás a szülők pénztárcájára. A döntés több tízezer családot érint.
Az ottalvós táborokra helyeződik a hangsúly az önkormányzatok és iskolák által szervezett napközis táborok helyett” - ismerte el a Hankó Balázs vezette Kulturális és Innovációs Minisztérium.

A minisztérium közleménye sokkal tartalmasabb, teljes felügyeletet garantáló eseményekként jellemezte az ottalvós táborokat, amelyekre a jövőben a fókuszt kívánják helyezni. Ezzel úgy tűnik lényegében elismerték azt is, hogy valóban megszüntetik a napközis Erzsébet-táborokat. Az okokat nem részletezték, de azt még megjegyzi a minisztériumi közlés, hogy a korábbi 85 ezer helyett idén 110 ezer gyermek vehet részt az ottalvós Erzsébet-táborokban.

Sajnos idén nyáron nem lesz lehetőség napközis Erzsébet-táborok szervezésére, így a pályázatokat sem írtak ki. Ezt a zánkai táborhelyen tartott márciusi szakmai nyílt napon jelentették be a táborokat szervező Erzsébet Alapítvány képviselői. Úgy tudjuk, a döntés mögött az állhat, hogy a kormány már nem finanszírozza a napközis táborokat, így a továbbiakban csak az ottalvós táborok szervezésére lesz lehetőség. Az erzsebettaborok.hu oldalon már a tábortípusok között sem található meg a napközis tábor.

Pedig a napközis Erzsébet táborok népszerűek voltak a jelentkezők körében, hiszen nem egy adott helyen – mint a zánkai vagy fonyódligeti ottalvós táborokban -, hanem a gyermekek lakóhelyén szervezték meg azokat iskolák, önkormányzatok, családsegítő szolgálatok, tanodák pályázatai nyomán. A napközi Erzsébet-táborok a nyári szünet összes hetében, vagyis tíz héten át, hétfőtől péntekig biztosítottak napi négyszeri étkezést és különböző programokat, kirándulásokat a gyerekeknek, amelyekért csak egy jelképes - napi 100 forintos - részvételi díjat kellett fizetni gyermekenként. A nagyrészt állami finanszírozásból megvalósuló Erzsébet-táborokban több mint 1,4 millióan vettek részt a 2012-es indulás óta.

Mindezen lépés több tízezer gyermek nyarát keseríti meg, nem beszélve arról, hogy sok családnak nem kis gondot okoz majd anyagilag, hogy más táborokat keressenek gyerekeiknek.

(Csákány Tibor)
2025.05.18 12:48:10


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!