Egy friss tanulmány rámutat arra, hogy a hátrányok kompenzálása az iskolapadokban nemcsak egyéni, de össztársadalmi érdek is. Ehhez azonban szükség volna egy minimumfeltétel-rendszer kialakítására, valamint maximális erőforrásokra.
A szociális kompetenciák fejlesztése a hátránykompenzáció egész rendszerében kulcsfontosságú, mert a szociális kompetenciák fejlesztésével javulnak az egyén esélyei a társadalmi érvényesülésben, például a jobb kommunikáció vagy a fejlettebb önszabályozás révén – derül ki a tanulmányból.
Az esélyegyenlőség biztosítása és a hátránykompenzáció működtetése az oktatáspolitika igencsak fontos feladata – jegyzik meg a tanulmány szerzői. Miközben a hátránykompenzáció nemcsak maguknak a hátrányos helyzetűeknek, de az egész társadalom számára nyilvánvalóan közös érdek, a megvalósítás alapelveiről és mikéntjéről élénk szakmai diskurzus folyik. A személyre szabott figyelem, a személyes erények és erősségek észrevétele és elismerése és a boldoguláshoz szükséges, de a hátrányba született személy által nem birtokolt kompetenciák, illetve társas kompetenciák fejlesztése, valamint a mindehhez szükséges bőséges erőforrások biztosítása nélkül pusztán a csoportalapú lemaradások némi kompenzációjába fektetett erőfeszítés nem képes meghozni a hátrányos helyzetből való tényleges kiemelkedést és növekedést – állapítják meg a szerzők.

A Falusi Kisiskolák Leszakadó Térségekben nevű, az MTA által támogatott közoktatási kutatócsoport a hátrányos helyzetű régiókban működő falusi kisiskolák alsó tagozatosainak hivatott kidolgozni egy szociokulturális lemaradásukat kompenzáló, tudományos bázison nyugvó fejlesztő programot.

Az elején érdemes kitérni arra, mit jelent a hátránykompenzáció. Lényegében olyan intézkedésről, támogatási rendszerről van szó, melynek célja, hogy csökkentse, ellensúlyozza bizonyos társadalmi, gazdasági vagy egyéni hátrányok hatását. A társadalmi hátrányok számos területen kiütközhetnek, így többek között az oktatásban, a munkaerőpiacon vagy épp a szociálpolitikában is jelen lehetnek.

Jelen tanulmány az oktatásra fókuszál. A szerzők rámutatnak, hogy az egyén szociális kompetenciáinak fejlesztésével javulhatnak a társadalmi érvényesülés esélyei. Ehhez elengedhetetlen, hogy a közoktatás az esélyegyenlőség terepe legyen.

A társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése és a hátrányos helyzetű csoportok felzárkóztatása kiemelten fontos feladat minden modern társadalomban. Magyarországon az oktatáspolitika az elmúlt évtizedekben jelentős változásokon ment keresztül, miközben az esélyegyenlőség biztosítása és a hátránykompenzáció folyamatosan napirenden van.

A szociális kompetenciák fejlesztése az egyik legfontosabb tényező a társadalmi mobilitás elősegítésében. A tanulmány különböző kutatások alapján rámutat, hogy akik hatékony kommunikációs és együttműködési készségekkel rendelkeznek, nagyobb eséllyel tudnak sikeresen beilleszkedni a munkaerőpiacra és érhetnek el magasabb társadalmi státuszt.

A hátrányos helyzetű gyermekek azonban gyakran olyan szociális környezetben nőnek fel, amely kevésbé támogatja e készségek kialakulását. A szociális kompetenciák fejlesztése ezért nem csupán egyéni, hanem társadalmi szintű feladat is, amely az oktatási rendszer átfogó reformját és támogatási mechanizmusok bevezetését igényli.

Az elmúlt harminc évben Magyarországon számos oktatáspolitikai változás történt, amelyek a hátránykompenzációt és az esélyegyenlőség biztosítását célozták. A rendszerváltás után a közoktatási rendszer reformjai a nyugati mintákat igyekeztek követni, azonban ezek a próbálkozások nem mindig érték el a kívánt eredményt. A 2000-es években a kompetenciaalapú oktatás bevezetése és a hátrányos helyzetű diákokat célzó integrációs programok kerültek előtérbe. Ennek ellenére az oktatási rendszer továbbra is jelentős szegregációs problémákkal küzd. A hátrányos helyzetű gyermekek aránya egyes iskolákban kimagaslóan magas, más intézményekben alig van jelen.

(Cs.T.)