Súlyos éveket kaptak az időseket kifosztó banda tagjai
A három elkövető visszaélt az öregek hiszékenységével és kihasználva óvatlanságukat megfosztották őket a spórolt pénzüktől. Mindhárman rács mögé kerülhetnek.
A Berettyóújfalui Járásbíróság február 19-én hozott ítéletet annak a három vádlottnak az ügyében, akik több településen jóhiszeműségüket kihasználva fosztottak ki idős embereket. A három elkövető nem jogerősen összesen tizenkét év letöltendő büntetést kapott. A bíróság által megállapított tényállás szerint a férfiak 2016 tavaszán először Szentesen loptak meg egy asszonyt a jól bevált módszerrel: kitalált indokkal arra kérték, hogy nagy címletű bankjegyet adjon nekik, majd kifigyelték, hogy hol tartja a nő a spórolt pénzét, ezután pedig ellopták tőle az összeget, 130 ezer forintot. Néhány nappal később a Komárom-Esztergom megyei Ászár községben egy 73 éves asszonyt károsítottak meg ugyanezzel a módszerrel, tőle 180 ezer forintot loptak el. A vádlottak gépkocsijukkal másnap Komádiban, egy 82 éves férfi háza előtt álltak meg. Az elsőrendű vádlott a nyitott ajtón keresztül bement a házba, majd az idős – ágyban fekvő – sértettnek azt állította, hogy a polgármesteri hivatalból küldték, és 80 ezer forint készpénzt hozott neki. A férfi itt is elkért egy 10 ezer forintos bankjegyet annak sorszáma miatt, de arra itt is csak azért volt szükség, hogy megtudja, hol tartja a sértett a pénzét. Társával együtt elterelték az idős ember figyelmét, akitől 1 millió forint készpénzt tulajdonítottak el. A berettyóújfalui rendőrök a térfigyelő kamerafelvételek alapján azonosították a vádlottak gépkocsiját, amelyet a kiadott körözés alapján a Somogy megyei Mernyén állítottak meg. A három férfit elfogták, a náluk lévő 968 ezer forint készpénzt pedig lefoglalták. A tárgyaláson Budai Szabolcs bíró a büntetés kiszabásakor súlyosító körülményként értékelte a bűncselekmény bűnszövetségben történő elkövetését, valamint az elsőrendű vádlott esetében, hogy különös, többszörös visszaeső, aki hasonló jellegű cselekményeket követett el korábban. Ugyanakkor enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a vádlottak beismerő vallomást tettek és a sértettek kárának egy részét megtérítették. Az elsőfokú bíróság a másod- és harmadrendű vádlottat a Szentesen elkövetett társtettesként elkövetett kifosztás bűntettének vádja alól felmentette. Az ügyész az elsőrendű vádlott esetében súlyosításért fellebbezett, míg a másik kettőnél három nap gondolkodási időt kért. A döntés ellen az első és a harmadrendű vádlott védője téves jogi minősítés és a büntetés enyhítése miatt fellebbezett, míg a másodrendű vádlott védője a nyilatkozattételre három nap gondolkodási időt kért.
2019.02.19 23:18:07
További hírek Gyerekvilág témában


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!