Vádat emeltek a nagycserkeszi kisbaba halála ügyében
Vádat emeltek a nagycserkeszi apa ellen, akinek 11 hónapos kisfia azért halt meg, mert egy életveszélyes elosztó volt a család lakásában és agyonütötte az áram a babát. Az ügyészség felfüggesztett büntetést kért az apára. 
A megyei főügyészség vádiratának lényege szerint 2018. szeptember elején a két gyermeket nevelő nagycserkeszi család egy új televíziókészüléket vásárolt, melyet a lakásuk szobájában helyeztek el. Az édesapa egy négyes elosztóval rendelkező hosszabbítóval csatlakoztatta a televíziót a villamoshálózatra, azonban az elosztó burkolatának nagy része hiányzott, az áramvezető sín szabadon érinthető volt, a csatlakozó vezetékeket pedig házilag cserélték ki. Ráadásul az így barkácsolt elosztót az apa a földre helyezte el, így az a még járni nem tudó, 11 hónapos kisfia számára elérhetővé vált. szeptember 15-én reggel az édesapa dolgozni ment, azonban az életveszélyes hosszabbítót nem húzta ki a konnektorból, és az élettársa figyelmét sem hívta fel arra, hogy az veszélyes lehet. A kora esti órákban az édesanya az udvaron teregette a frissen mosott ruhákat, a 11 hónapos kisfiút pedig rábízta egy rokon nőre, aki nem tudott arról, hogy a televízió áramellátása életveszélyes lenne. Éppen ezért a gyerekre vigyázó nő megengedte a kisfiúnak, hogy a szobában négykézláb mászkáljon, aki ennek során megérintette a szabálytalanul működtetett elosztót, amitől áramütést szenvedett, és a helyszínen elhunyt.   A vádlott tisztában volt azzal, hogy az általa a televízió működtetéséhez használt elosztó életveszélyes, annak érintése halálos lehet, ennek ellenére nem gondoskodott a megfelelő eszköz beszerzéséről.   A gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt a törvény szerint 1-5 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. Az ügyészség a vádiratban azt indítványozta, hogy a törvényszék felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje a kisfia halálát okozó vádlottat. - írta az Esti Újságnak Dr. Martossy György, a Szabolcs Szatmár Bereg megyei Főügyészség, mb. főügyésze.    
2019.01.17 22:25:23
További hírek Gyerekvilág témában


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!