Gyorsan lefülelték a győri banditát

Hamar elkapták a győri autófeltörőt, aki nem sokáig élvezhette a zsákmányát. A 26 éves bandita beismerte tettét.

A nyomozás adatai szerint ismeretlen személy 2018. december 18-án Győrben, a Szent Imre úton egy parkoló autó jobb első üléséről ellopta a sértett pénztárcáját, a benne lévő készpénzzel és bankkártyával együtt. A Győri Rendőrkapitányság Győri Rendőrőrsének új csoportjában dolgozó kollégái széleskörű adatgyűjtést végeztek és beazonosították az elkövetőt. A rendőri akció során 2018. december 22-én 12 óra 20 perckor elfogták a lopással megalapozottan gyanúsítható 26 éves férfit. A járőröknek P. Zoltán elmondta, hogy a készpénzt kivette a pénztárcából, amit azóta elköltött és megmutatta azt is, hogy a tárcát hova dobta el. A tolvajt a rendőrkapitányságra előállították, majd a nyomozók lopás vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. P. Zoltán az eljárás során beismerő vallomást tett.

A győri rendőrök az ünnepi időszakban is kiemelt figyelmet fordítanak a karácsonyi vásárok, nagyobb bevásárlóközpontok és azok parkolóiban történő ellenőrzésük során a bűncselekmények megelőzése céljából.

2018.12.24 23:08:58
További hírek Gyerekvilág témában


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!