Megjárta a makói diri aki az EMMI-t kritizálta
 Egyedül pályázott az igazgatói címre Rója István, mégis érvénytelennek minősítette az Emberi Erőforrások Minisztériuma a makói József Attila Gimnázium igazgatói posztjára kiírt pályázatot.
Rója, bár 22 éve az intézmény vezetője, helyette az egyik igazgatóhelyettest bízza meg az iskola vezetésével az Emmi. Mivel a képviselőtestület fideszes többsége elutasította pályázatát. Az eset érdekes. Így a gimnázium igazgatójával együtt sokan azt feltételezik, azért sem akarják őt, mert az oktatás reformjával kapcsolatban ő is, az általa irányított tantestület is nyíltan nem tetsző véleményt nyilvánított . Rója egyértelműen élvezte a diákok, a tanárok és a szülők szimpátiáját, a ballagási ünnepségen vastapsot is kapott, sőt mintegy ötszázan tüntettek mellette június 9-én. Mindezt a politikusoknak illet volna figyelembe venni, hisz a gyerekek fejlődése érdekében nagyon nem mindegy, hogy  ismert, általuk  elfogadott személy-e az igazgató vagy valaki más idegen. Nos ez senkit nem érdekelt s látszik a helyi politikusokról mennyire pedagógusok. A makói önkormányzat arra hivatkozva, hogy a gimnázium „oktatási színvonala évek óta romlik”, ezért nem támogatták Rója munkáját, kikérte magának, hogy bármilyen politikai szál húzódna meg az ügy hátterében. (Fotó: TV2)
2017.07.10 23:19:52


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!