Mangalicákkal hódítanánk Brazíliában
Brazíliában népszerűsítették a mangalicából készült ételeket magyar és brazil szakácsok. Elmondásaik alapján nagy sikere volt a mangalica húsnak, többen még repetát is kértek. A hazai tenyésztők több mint egy éve dolgoznak azon, hogy Dél-Amerikában is megszeressék az ínyencek a mangalicát.
Mangalicából készült ételeket szolgáltak fel egy Sao Pauló-i étteremben. Brazíliában először kóstolhattak a helyiek ilyen vacsorát, a menüt magyar és brazil séfek közösen készítették. Úgy láttuk, hogy nagyon szerették, hogy itt vagyunk, és hogy ezeket az ételeket elkészítettük. És azt gondolom, hogy elég nagy a siker” – mondta az egyik szakács, Veégh Attila. Az ételeknek nagyon nagy sikere van, többen is kértek repetát az ételekből! – tette hozzá büszkén a mesterszakács, Litauszki Zsolt is. A mangalicát a 19. században tenyésztették ki egy Habsburg-birtokon. Az 1970-es évekre azonban annyira lecsökkent a számuk, hogy a kihalás küszöbére került. Emiatt összefogás indult a mangalicaállomány megmentéséért. 2004-ben a magyar Parlament “ehető nemzeti kinccsé” nyilvánította az állat húsát. A Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének elnöke abban bízik, hogy Brazíliában is elterjed a mangalica és népszerűvé válik a fogyasztása.
2017.05.07 11:27:13


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!