Vitrolásokat vesz a honvédség
Úgy tűnik fejlesztik a flotillát vagy új hadosztálya lesz a honvédségnek. A Magyar Honvédség ugyanis két vitorláshajót vesz a Balatonra. Mindez picit fura katonai fejlesztés de ez is egy lehetőség arra, hogy a flotilla tagjai megtanulják a hajózás alapjait a vitorlázást. Nyugaton is van erre példa.  .
Nyugaton Angliában vagy például  Norvégiában bizony a katonai kadétoknak a hajózás alapjait vitorlásokon is tanítják. A hatalmas hajókon a több tucatnyi katonát képeznek általában, igaz főként a tengereken. Éppen ezért nem lenne fura, hogy a honvédség is vesz vitorlásokat. Azonban nincs tegerünk, de a Balatonon lehet gyakorlatozni gondolhatnánk, de feltehetőleg nem erről van most szó a HM-nél. A közbeszerzési dokumentum  alapján elindult a Simicskó István által emlegetett program, amely az elmúlt 26 év legnagyobb honvédelmi és haderő-fejlesztési programja. A beszerzésre kerülő két vitorlásnak legalább hat személyesnek és benzinüzemű, 4 ütemű, 5 lóerős motorral rendelkezőnek kell lennie. Kiemelt feltétel még az, hogy  mahagóni beépítés, szőnyegborítású oldalfalak,  négy kárpitozott fekvőhely és a kajüttel ellátottság megfelelő legyen.   A vitorlás hajókat a Magyar Honvédség Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ fogja szolgálatba állítani Balatonakarattyán. A vitorlások szerepét egyelőre nem lehet tudni.
2017.04.26 09:11:50


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!