Dávid Ilona: az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően javult a vasúti árufuvarozás helyzete
Az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően jelentősen javult a vasúti árufuvarozás helyzete, a legtöbb tranzitvonalon lassítás nélkül átjárható az ország – hangsúlyozta a Magyar Államvasutak (MÁV) Zrt. elnök-vezérigazgatója pénteken, Velencén, a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége nemzetközi közlekedéslogisztikai konferenciájának második napján.
Dávid Ilona azt követően mondott beszédet, hogy az MLSZKSZ-től átvette a Logisztikai Érdemrend díjat. A cégvezető hangsúlyozta, hogy a következő években folytatódnak a villamosítási projektek, így valamennyi szomszédos ország felé elérhető lesz a minőségi, olcsó vasúti árufuvarozási szolgáltatás. Emlékeztetett arra, hogy a szerbiai irány volt sokáig az egyetlen kivétel, mert a Belgrád felé vezető korridor nem volt az uniós hálózat része, és így 2030-ig nem lett volna forrás a fejlesztésére. Megemlítette: a Budapest–Belgrád vasútvonalat végül kínai forrásból fejlesztik egy nagy nemzetközi projekt részeként, hogy a görög Pireusz kikötőjébe a kelet-ázsiai hajókon érkező konténereket vasúton szállítsák tovább Nyugat-Európa felé. Úgy vélte, Magyarországon át számos szárazföldi logisztikai terminál gyorsabban elérhető, mint egyes nyugat-európai kikötőkből. Forrás: MTI
2017.01.27 17:31:10


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!