Felmorzsolódott a devizatartalék harmada, eltűnt az aranytartalék, azaz nem biztos, hogy a Magyar Nemzeti Bank képes lesz megvédeni a forintot egy válsághelyzetben – ez volt a hét pénzügyi vészhíre. A jegybank sietett cáfolni, ám ez csak részben sikerült. Abban igaza van a Matolcsy György vezette intézménynek, hogy nem tragédia, miszerint a devizatartalék az utóbbi években 34 milliárd euróról mintegy 24 milliárdra apadt – azaz mintegy 3200 milliárd forinttal csökkent. Ugyanis az úgynevezett rövid lejáratú külső adósság mintegy 19 milliárd euró, magyarán, ha valami váratlan esemény miatt beszakadnának a piacok, és minden külföldi befektető egyszerre adná el a magyar állampapírjait, vagy éppen a magyar kormány válna teljesen fizetésképtelenné, a jegybank akkor is képes lenne megakadályozni az államcsődöt. Ez egyébként abszurd feltételezés. Abban viszont csak részben van igaza a jegybanknak, hogy nem kell megmondania, hova tette ezt a több mint 3200 milliárdot. Mert a nagyobbik része különböző devizakötvényekben feküdt, ezeket az MNB egyszerűen nem újította meg. Ám vélhetően ebből finanszírozta a különböző jegybanki alapítványokra költött mintegy 300 milliárd forintot is – e summa eredetéről/sorsáról viszont köteles lenne leszámolni. Hasonló a probléma mintegy három tonna arannyal is. Az önmagában nem baj, hogy az MNB csereügyletre használta fel. Az viszont komoly gond, hogy ennek a megállapodásnak a részletei nem ismertek. Az arany önmagában nem hoz hasznot, áll a páncélteremben, tárolása, őrzése költséggel jár. Így akár helytálló is lehet az a döntés, hogy az MNB fedezetként használja. A szisztéma lényege: a jegybank – a mindenkori árfolyamon – adott időre devizára cseréli a nemesfémet, és az így szerzett pénz után járó kamat az MNB-t gazdagítja. Persze az, hogy ilyen csereügyletek létrejöhetnek, azt feltételezi: az arany mégis hozhat hasznot. A képlet egyszerű: aki kölcsönveszi az aranyat és devizát ad érte cserébe, azt feltételezi, hogy a nemesfém ára tempósan emelkedik, azaz a kamat megfizetése után is jól jár. Ez világos. A kérdés az, hogyha az arany ennyire jól megy, akkor az MNB-nek miért nem éri meg a nemesfém árának izmosodására spekulálni. De megfordítva is jogos a felvetés: ha az arany ára például gyengül, az milyen pluszterheket jelent a jegybanknak, hiszen adott értékű nemesfémet ígért a csereügylethez, azaz az értékcsökkenést neki kell állnia. Magyarán az üzlet veszteséges is lehet – talán nem véletlen, hogy a jegybank hallgat. Az viszont biztos, hogy Matolcsy csúcsra akarja járatni a jegybank hozamát (2015-ben 95 milliárd volt), hogy egyrészt kormányzati elképzeléseket, másrészt MNB-s vásárlásokat finanszírozhasson. Annak ellenére, hogy a jegybanki törvény tilt minden üzleti tevékenységet, az MNB egyetlen feladatául gyakorlatilag a forint vásárlóértékének megőrzését teszi. Ennek viszont a Matolcsy György által irányított intézmény nem biztos, hogy eleget tesz. Jövőre már markáns inflációval számolnak a piaci elemzők: az általános pénzromlás mértékét 2,6 százalékra várják, a vásárlói kosárra vetített (értsd: a mindennapi szükségleteket sújtó) infláció pedig ennél is durvább lesz. A folyamatnak az MNB kamatemeléssel tarthatna ellen, de valószínűleg nem teszi. Ugyan tankönyvi tétel szerint az árstabilitás csak 3 százalék fölötti pénzromlás esetén van veszélyben (azaz ekkor jöhet érdemi drágulás), de tekintve, hogy Magyarország fő kereskedelmi partnerei a nyugat-európai országok, és ezekben 1 százalék alatt van az infláció, a 2,6 százalékos hazai pénzromlás érdemben gyengítheti a forintot. Ez pedig azt jelenti, hogy az alapvető fogyasztási cikkek még inkább drágulnak. A jegybankot azonban mindez nem hatja meg: ugyanis azon keres mintegy évi 100 milliárdot, mert a gyenge forintra játszik.   (Forrás: Szabadföld, fotó: archív)