Két éve nem juttat el 30 milliárd forintot a hátrányos helyzetű családokhoz az EMMI
Az MSZP szerint két éve nem ír ki egy olyan pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), amin keresztül 30 milliárd forintnyi uniós támogatás juthatna el hátrányos helyzetű családokhoz és gyermekekhez.
Bangóné Borbély Ildikó, a párt országgyűlési képviselője vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján egy „embertelenség minisztériuma” feliratú táblát próbált a szaktárca bejáratánál elhelyezni, de ezt egy biztonsági őr megakadályozta. A politikus ismertetése szerint 2014-ben nyert el Magyarország 30 milliárd forintnyi összeget az Európai Bizottságtól, de a pályázatot nem írták ki, és ennek kétszázezer hátrányos helyzetű magyar gyermek a kárvallottja.
A politikus ezért lemondásra szólította fel Balog Zoltán minisztert, Selmeczi Gabriellát, az Országgyűlés népjóléti bizottságának elnökét és Czibere Károly szociális ügyekért felelős államtitkárt.
A párt sajtóeseményén Gúr Nándor alelnök és Horváth Csaba fővárosi képviselő ismertette az MSZP álláspontját arról, hogy pénteken azonnali hatállyal megszüntették a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Nonprofit Zrt.-nél működő szakszervezet titkárának, valamint a három szakszervezeti koordinátornak a munkaviszonyát. Gúr Nándor gyalázatosnak nevezte, hogy az urizáló fideszes elit előbb a civileket, majd most azokat is el akarja takarítani, akik a munkavállalók érdekeit szolgálják. Valójában azért függesztették fel a négy érintett munkaviszonyát, mert olyan dolgokra bukkantak, amik már nem a közpénzek herdálásáról, hanem a magánpénzek meglopásáról szólnak – jelentette ki.
Az MSZP elutasítja ezt, és mindenfajta támogatást biztosít a szakszervezeti vezetőknek – hangsúlyozta a képviselő, hozzátéve, hogy a párt a jövő évi választások után meg fogja erősíteni mind a civil szférát, mind az érdekképviseleteket.
Horváth Csaba arról beszélt, hogy az FKF vezérigazgatója által emlegetett támogatás mintegy 20 éve létező megállapodás az FKF szakszervezete és a vállalat között, amit korábban Tarlós István főpolgármester és a városvezetés egyetértésével hosszabbítottak meg. – Tehát nyilvánvaló hazugság, hogy a szakszervezet támogatása bármilyen szabálytalanságot jelentene – tette hozzá. Emellett az az ügyvédi levél, amire Csontos István hivatkozik, már fél éve a birtokában van, nem most pénteken jutott hozzá – folytatta az MSZP fővárosi képviselője, kiemelve: egy vezérigazgatónak sem áll jogában munkaügyi bírósági döntéseket megelőlegezni.
Szerinte a szakszervezeti vezetőkkel való „leszámolás” célja egy bértárgyalás egyfajta lezárásaként nyilvánvalóan a dolgozók megfélemlítése.
Az MSZP azt követeli: a főpolgármester érje el, hogy az FKF vezérigazgatója haladéktalanul helyezze vissza munkaviszonyba a négy vezetőt. Ha ez mégsem történik meg, akkor a párt ragaszkodik ahhoz, hogy Csontos István személyesen fizesse majd a kirúgott dolgozóknak munkaügyi bírósági ítélet alapján járó összeget, amely becslésük szerint 30 millió forint – fűzte hozzá. Csontos István pénteki közlése szerint az FKF számára kedvezőtlen szerződések felülvizsgálatának keretében vonta meg az évi 30 millió forintos FKF-es szakszervezeti támogatást, amely összeg felhasználásáról a mai napig nem kapott részletes elszámolást. Azt írta: a négy elbocsátott dolgozó bérét nem a tényleges foglalkoztató, a szakszervezet, hanem az FKF fizette, és egy ügyvédi iroda munkajogi szakvéleménye szerint ez ellentétben áll a munka törvénykönyvében foglaltakkal.
Forrás: MTI(Bánrévi Lili)
Czeglédi Andrea
Tordai Csilla
Gáspár Mihály
Varga Zsolt
Kertész B.Ferenc
Nagy Zoltán
Becsky István
Porkoláb Zsolt
Design, programozás, technikai üzemeltetés
LS Computer
Szerzői Jogok
• Az estiujsag,hu webszájton ("lap") található tartalom a szerkesztőség ("kiadó") szellemi tulajdona.
• Az Esti Újság szerkesztősége fenntart minden, a lap bármely részének bármilyen módszerrel, technikával történő másolásával és terjesztésével kapcsolatos jogot. A laphoz tartozó oldalak tartalmát és kialakítását nemzetközi és magyar törvények védik.
• A kiadó előzetes írásos hozzájárulása nélkül tilos a lap egészének vagy részeinek (szöveg, grafika, fotó, audio- vagy videoanyag, adatszerkezet, struktúra, eljárás, program stb.) feldolgozása és értékesítése. A lap tartalmának egyes részeit - kizárólag saját felhasználás céljából - merevlemezére mentheti vagy kinyomtathatja, de ebben az esetben sem jogosult a lap így többszörözött részének további felhasználására, terjesztésére, adatbázisban történő tárolására, letölthetővé tételére, kereskedelmi forgalomba hozatalára.
• Az Esti Újság teljes egészében, a reklámokkal, hirdetésekkel együtt szerzői jogvédelem alatt állnak, azokból bármely részt kivágni, a megcsonkított részt pedig nyilvánossághoz bármely módon újraközvetíteni tilos. Tilos továbbá a kiadó előzetes írásbeli engedélye nélkül a lap tartalmát tükrözni, azaz technikai művelet segítségével nyilvánossághoz újraközvetíteni, még változatlan formában is.
• A jogosulatlan felhasználás büntető- és polgári jogi következményeket von maga után. Az Esti Újság szerkesztősége követelheti a jogsértés abbahagyását és kárának megtérítését.
• A laptól értesüléseket átvenni csak a lapra való hivatkozással lehet, azzal a feltétellel, hogy az átvevő a) nem módosítja az eredeti információt, b) a lapra utaló egyértelmű hivatkozást minden közlésnél feltünteti.
• A hírügynökségek honlapunkon felhasznált hírei és fotói szerzői jogvédelem alatt állnak, a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni.
• Az Esti Újság pontos és hiteles információk közlésére törekszik, de a tájékoztatásból fakadó esetleges károkért felelősséget nem vállal.
Az MTI hírügynökségek a honlapon felhasznált hírei és fotói szerzői jogvédelem alatt állnak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni, vagy tovább adni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével.
Az Esti Újság és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások adatrögzítése
Felhasználói oldalról
Az Esti Újság és az ehhez kapcsolódó összes szolgáltatás az ingyenes
regisztrációhoz adatokat kér be és tárol a rendszeren. Ezen adatok a szolgáltatások
igénybevételéhez szükségesek, melyekből statisztikai kimutatásokat készítünk a
szolgáltatásainkat igénybevevő felhasználókról.
Az adatok tárolásánál mindig a lehető legnagyobb biztonságot alkalmazzuk,hogy
ezek harmadik személy, illetve illetéktelenek kezébe ne kerülhessenek.
Az üzemeltető statisztikai összegzést készít a rögzített adatokból, ezen kimutatások
végeredménye csak statisztikai formában készülhet el, mely nem alkalmas egyedi
azonosítókhoz való kapcsolására.
Ezen statisztikai adatok a szolgáltatások fejlesztésekhez illetve a hirdetési felületek
értékesítéséhez szükségesek.
Látogatói oldalról
Az Esti Újság és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások a látogatókról rögzítik (IP cím,
böngésző típusa, stb.) az adatokat, melyekről az üzemletető statisztikai
kimutatásokat készít csak statisztikai formátumban.
Üzemeltető az adatok tárolásánál a lehető legnagyobb biztonságot alkalmazza, hogy
az adatok illetéktelenek kezébe ne kerülhessenek.
Az üzemeltető statisztikai összegzést készít a rögzített adatokból, ezen kimutatások
végeredménye csak statisztikai formában készülhet el, mely nem alkalmas egyedi
azonosítókhoz való kapcsolására.
Ezen statisztikai adatok a szolgáltatások fejlesztésekhez illetve a hirdetési felületek
értékesítéséhez szükségesek.
Az Esti Újság és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások adatközlése
Felhasználói és látogatói oldalról egyaránt
Üzemeltető a fentebb említett statisztikai adatokat kivéve adatokat harmadik fél
részére semmilyen formában át nem ad.
Az Esti Újság és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások hivatkozásai
Az Esti Újság tartalmaz hivatkozásokat más oldalakra is. Az üzemeltetőnek nem áll
és nem is állhat kontrollja alatt ezen oldalak adatközlése, így ezen oldalak
adatköléséért, valamint ezen oldalak személyiségi jogokban való eljárásáért az
üzemeltető semmilyen felelősséget nem tud vállalni.
Etikai alapelveink
A mindenkori politikának kívánunk tükröt állítani. Az újságírás ugyanis valaha erről
szólt. Valljuk és hisszük az igazság kutatása, keresése, megírása a feladatunk. Nem
vagyunk a politika szócsöve sem. S bértollnokok sem vagyunk. Minden, ami politika,
és bulvár, azt oknyomozóként megírjuk. Minderre garancia kollegáink tudása, akik
közt Egon Erwin Kirsch díjazottjaink is vannak.
A hírszolgáltatás célja
A hírszolgáltatás elsődleges célja az emberek informálása és annak lehetővé tétele,
hogy mindenkor meg tudják ítélni az aktuális témákat - legyen szó politikáról,
számítástechnikáról, tudományról vagy bármi egyébről. A hírszolgáltatásban
dolgozók kötelessége, hogy mindig ezt tartsák szem előtt, és soha ne használják
saját céljaikra a birtokukban lévő hatalmat.
Függetlenség és pártatlanság
A hírszolgáltatásban dolgozóknak el kell kerülniük a tisztázatlan helyzeteket, illetve
azok látszatát. Ugyanígy kerülniük kell bármilyen, érdekütközésből származó
összeférhetetlenségét, vagy ennek látszatát. Nem fogadhatnak el semmilyen
ellenszolgáltatást azért, hogy pozitív véleményt közöljenek vagy elhallgassanak
tényeket, és nem folytathatnak olyan tevékenységet, mely kompromittálja
függetlenségüket (vagy azt a látszatot kelti, hogy kompromittálja). Pártatlannak kell
lenniük, de joguk van véleménynyilvánításra - amennyiben biztosítják, hogy az
olvasó számára is egyértelműen elkülönüljön egymástól a hír és a szerkesztőségi
vélemény.
Pontosság és hitelesség
Az olvasóval szemben mindig tisztességesnek kell lenni, és mindig arra kell
törekedni, hogy a hír pontos legyen; ne legyen egyoldalú; feltárja az
összefüggéseket és minden oldalról tisztességesen világítsa meg a kérdést.
Ugyanez igaz az elemző cikkekre és a kommentárokra is. A lényeges tárgyi
tévedéseket és a kihagyásokból származó hibákat azonnal és feltűnő módon ki kell
javítani, hogy az olvasók is tudomást szerezhessenek a korrekcióról.
Korrektség és a jogok tiszteletben tartása
Mindenkor teljes mértékben tiszteletben kell tartani a hírekben szereplő, vagy a
hírekkel kapcsolatban érintett személyek jogait. A hírszolgáltató mindig tegye fel
magának a kérdést, hogy milyen eljárásra tartana igényt, ha ő vagy az egyik
családtagja lenne az érintett. Egy nyilvános vád esetén mindig biztosítani kell az
érintettnek a válaszadás lehetőségét. Amennyiben valaki megígéri hírforrásának,
hogy nem fedi fel kilétét, úgy ehhez minden körülmények között ragaszkodnia kell -
és ennek megfelelően csak indokolt esetben szabad ilyen ígéretet tenni.
Amennyiben nem indokolt a forrás eltitkolása, úgy az információ forrását meg kell
nevezni.