Visszakérték Vonától a gárdisták a mellényét, alakul a balhé
A Magyar Gárda egyik volt vezetője szerint „meggyöngülhetett Vona Gábor elméje” – már a sokadik korábbi harcostárs háborodik fel nyilvánosan a zsidóságnak hanuka alkalmából küldött üdvözlet miatt is. A gárdisták már vissza is kérték tőle azt a mellényt, amiben 2010-ben a parlamentben letette képviselői esküjét. A párt szóvivője erre úgy reagált: nem is tudta, hogy a Magyar Gárda még létezik.
Úgy érezzük, eljött az idő, hogy visszavegyük tőled a Magyar Gárda mellényét, amelynek a viselésére méltatlanná váltál – ezt üzente nyílt levelében egy volt gárdistavezető Vona Gábornak. Silip Gábor minden magyar gárdista nevében címezte a levelet a Jobbik elnökének, és azt írta: „úgy szólunk hozzád, mint gyermek az apjához, akiről kiderült, hogy az eltelt évek megpróbáltatásai elméje gyöngüléséhez vezettek. Gábor, te már túlmentél minden határon. Felszólítunk téged, hogy eddig és ne tovább. Ez már sok nekünk is.” Majd hozzáteszi: „lehet a parlamentből kihurcolkodni, vagy megyünk mi, és segítünk.” A Magyar Gárda első tagjait 2007-ben avatták fel, az egyesületet Vona Gábor alapította: az alapszabály szerint katonasírok gondozására és karitatív munkára. Később a Magyar Gárda neve összefonódott a radikális, rasszista és szélsőséges nézetekkel. Többször szerveztek tiltakozó felvonulásokat, például romák lakta településrészekre. Egy, a Jobbikról szóló dokumentumfilmben pedig éppen a Magyar Gárda és a párt egykori alelnöke vallott arról, hogy mindig is tudatosan használták a II. világháborús alakulatokra emlékeztető jelképeket. Szegedi Csanád arról is beszél: zsidó származása miatt zárták ki a Jobbikból, a Magyar Gárda tagjai pedig a háza előtt tüntettek. Vona Gábor többször is nyíltan kiállt a Magyar Gárda mellett. 2010-ben a Jobbik parlamentbe jutása után képviselői esküjét is a szervezet mellényében tette le, és utána is több alkalommal viselte a ruhadarabot. 2012-ben egy gárdarendezvényen pedig arról beszélt, hogy a Jobbik nemcsak hálával, hanem felelősséggel is tartozik a Magyar Gárdának, mert nélkülük csak egy egyszázalékos, parlamenten kívüli párt lenne. – Ha kell, bármikor ott leszünk a gárda mellett, bármikor, bármiben, segítjük, támogatjuk, soha nem fogjuk a gárdát elhagyni, mert a gárda és a Jobbik egy közös célért, a Szent Korona Magyarországáért küzd, és ebből soha semmit föl nem fog adni – mondta akkor a pártelnök. A Vonát bíráló egykori gárdistavezető most úgy fogalmazott, Vona Gábornak már köze sincs ahhoz a vezetőhöz, akit egykor tisztelni tudtak. Ez már nem a mi Vona Gáborunk, a pártelnök mostanra akár egy új baloldali pártot is létrehozhatna a Jobbik romjain. Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője azt mondta: a Magyar Gárdának nincs létjogosultsága. Tudomásom szerint Magyar Gárda, sem semmilyen gárda nem létezik, ugyanakkor arra is fölhívnám a figyelmet, hogy a gárdát Vona Gábor álmodta meg és hozta létre, innentől kezdve azt hiszem, hogy sok mindent elmondtam ezzel kapcsolatban. Az elmúlt napokban a Jobbikon belül is többen nyíltan nekimentek Vona Gábornak és a pártvezetésnek, mert szerintük a mostani irány már nem tükrözi a Jobbik igazi arcát.
2017.01.14 07:59:07


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!