Rengeteg fegyvert kap Libanon, vége a moratóriumnak
Szaúd-Arábia törölte a libanoni fegyverszállítási megállapodás korábbi befagyasztását. Rijád 3 milliárd dollár, azaz mintegy 870 milliárd forint értékben látta volna el francia fegyverekkel a közel-keleti ország hadseregét – közölte az an-Nahar című lap internetes kiadása a Rijádban hivatalos látogatáson lévő Michel Aun libanoni államfő vezette küldöttség egyik tagjára hivatkozva.
Az idézett tisztségviselő szerint a feloldották a fegyverszállítási tilalmat, és a közeli jövőben újraindul a Libanonnak nyújtott katonai támogatás. A háromoldalú egyezmény Bejrút, Párizs és Rijád között 2013 decemberében született a 70 ezer fős libanoni hadsereg korszerűsítésére és „harckészültségének növelésére a terrorfenyegetés tükrében”. A közel-keleti ország fegyveres erejének modernizációs programja keretében 250 harcjárművet és teherautót, hét Cougar típusú helikoptert, három partvédelmi korvettet, fegyvereket, lőszert és különböző haditechnikai felszerelést terveztek leszállítani. Kérdés, hogy a nagy libanoni fegyverkezésnek vajon az izraeliek mennyire örülnek. Bár az tény, hogy 006-óta a 30 napos háború óta nagyon nagy attack nem volt a két ország között. S az is állítólag azért robbant ki anno, mert a libanoni vízkészlet lett nem túl szabályosan megcsapolva.
2017.01.11 08:59:57


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!