Egyből vitték a börtönbe a Dunába esett férfit
Kihűlés miatt kórházba vitték az egyik embert abból a terepjáróból, amely alatt beszakadt szombat reggel a Duna jege a Hajógyári-szigetnél. A kórházból viszont nem hazament a pórul járt férfi, hanem a rendőrségre, mert kiderült, hogy egy korábbi pénzbírságot nem fizetett be, ezért egy napra börtönbe kell mennie.
A Duna jegére hajtott még tegnap egy terepjáró az Óbudai-sziget északi részén, és a jármű szinte teljesen elmerült, miután beszakadt alatta a jég. Az autóban lévő két embert a tűzoltók mentették ki. A terepjáróban kutyák is voltak.  Állítólag kutyát vittek volna sétáltatni az Óbudai-szigetre. A süllyedő kocsiból a tűzoltók segítették őket a partra, ezután húzták ki az autót a folyóból. A kocsi tele volt vízzel, csak lassan, óvatosan tudták kifelé vontatni. A tűzoltók szerint a terepjáró legalább húsz méterre volt a parttól, amikor beszakadt alatta a jég. Mindkét embernek szerencséje volt, le tudták tekerni az ablakot, ki tudták nyitni az ajtót, és sikerült kimászniuk, mielőtt megtelt volna az utastér jeges vízzel. Győrfi Pál, a mentők szóvivője elmondta: a mentőknek egy férfit kellett végül ellátniuk, aki alaposan átfagyott, kórházba vitték. A kivizsgálása után a férfit elvitték a rendőrök, mert korábban nem fizetett be egy pénzbírságot, és emiatt egy napra börtönbe kell mennie. A mostani baleset után nem vették őrizetbe. A Dunából kihúzott kocsiban kutyaketrecek és állatok befogásához használható eszközök voltak. Úgy tudni: a terepjáró tulajdonosának kutyaiskolája van, reggel hat kutyát vittek sétálni a Hajógyári-szigetre. Az állatoknak sikerült kimenekülniük a kocsiból. Hajnalban –14 fokot mértek a baleset helyszínén, a Duna vize jeges, szakértők szerint ilyen körülmények között legfeljebb két percig lehet életben maradni, ha valaki a folyóba esik. Azt viszont nem tudni, pontosan miért is hajtottak a terepjáróval a jégre.
2017.01.08 09:22:02


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!