Már minden ellenzéki szervezet és párt Majtényit támogatja, kivéve a Jobbikot
Már az ellenzéki pártok a parlamenten belüliek és kívüliek is mind kijelentették, kivéve a Jobbikot, hogy Majtényi Lászlót szívesen látnák köztársasági elnökként. Mint ismeretes, pár napja civilek javasolták és indítottak egyfajta mozgalmat Majtényi kinevezéséért, még a legnagyobb közösségi portálon, a Facebookon is kampány indult. Majtényi László jogtudós jelölése azután indult el, hogy Fidesz tavaly év végén döntött Áder János újrajelöléséről, az államfő pedig elfogadta a felkérést és Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette, hogy a népnek kell döntenie. Lehet, ezt sokan félreértették.

Rengeteg közéleti személyiség támogatásával Majtényi László jogtudóst, egykori adatvédelmi biztost, illetve az Országos Rádió- és Televízió Testület korábbi elnökét jelölné a köztársasági elnöki posztra az Elnököt a köztársaságnak! elnevezésű Facebook-csoport.
Székely Sándor, a fővárosi közgyűlés független képviselője az okokról azt mondta: „Majtényi László egy független ember, nem egy pártkatona, és azt gondoljuk, hogy erre a feladatra egy tapasztalt és a jogállami elkötelezettsége miatt is elkötelezett embert kell tenni.”
Mások mellett Bitó László író, Bojár Gábor közgazdász, Bródy János énekes, Ferge Zsuzsa szociológus, Heller Ágnes filozófus, Kéri László politológus, Magyar György jogász, Parti Nagy Lajos író, Mellár Tamás közgazdász és a fekete ruhás nővérként ismertté vált Sándor Mária támogatja Majtényi László jelölését – tette hozzá Székely Sándor, aki szerint mindez szimbolikus jelentőséggel bírhat.
A képviselő emlékeztetett arra, hogy Majtényi Lászlóból akkor lehet jelölt, ha azt az ellenzéki pártok támogatják. Ehhez 40 darab jelölés szükséges, vagyis valójában az összes baloldali-liberális pártnak a szavazatára szükség van, sőt még a független képviselőkére is – tette hozzá.
Áder János köztársasági elnök ötéves mandátuma májusban jár le, és nemrég a Fidesz elnöksége úgy döntött, hogy a párt ismét őt jelöli az államfői posztra. A döntésről Orbán Viktor miniszterelnök személyesen tájékoztatta Áder Jánost, aki megtiszteltetésnek tekintette és elfogadta a felkérést.
Erről szóló közleményében a köztársasági elnök kitért arra is, hogy újbóli megválasztása esetén céljai és személyes vállalásai a jövőben is változatlanok maradnak. Kiemelt feladatának tartja a törvényalkotás feletti alkotmányos kontroll gyakorlását, valamint továbbra is minden tőle telhetőt megtesz a természeti környezet védelme, a jövő nemzedékek iránti felelősségvállalás társadalmi szintű megerősítése, valamint a magyar értékek és magyar érdekek következetes nemzetközi képviselete érdekében – olvasható az államfő közleményében.
Az MSZP szerint Majtényi László alkotmányjogász, korábbi ombudsman államfőként nemcsak egyetlen párt szavazóit tudná képviselni, hanem az egész országot.
Az ellenzéki párt az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében arra reagált, hogy az Elnököt a köztársaságnak! csoport a jogtudóst nevezte meg államfőjelöltjeként.
Az MSZP úgy fogalmazott, hogy Majtényi László a magyar közélet kiemelkedő alakja, olyan ember, aki tudományos és közéleti munkásságával egyaránt bizonyította elkötelezettségét a demokratikus jogállam és a hatalom nélküliek képviselete mellett.
„Majtényi László ombudsmanként az állampolgárok egyéni jogait, biztonságát és szabadságát védte a mindenkori hatalommal szemben, jogtudósként generációk kezébe adott fontos tudást” – írták, hozzátéve: a jogtudós az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnökeként olyan civilszervezetet épített fel, amely az alkotmányosság egyik legfontosabb védelmezője a magyar nyilvánosságban.
A szocialisták álláspontja szerint Magyarországnak nem érdeke egy olyan elnök megválasztása, aki az elkövetkező öt évben ismét csak bólogatva, értékeket és elveket feladva asszisztál az Orbán-kormány minden lépéséhez – legyen szó korrupcióról, a demokrácia felszámolásáról, vagy emberek millióinak jogfosztásáról. Áder János ezért nem alkalmas az elnöki pozícióra.
Majtényi Lászlót viszont olyan embernek tartják – tették hozzá –, aki államfőként nemcsak egyetlen párt szavazóit, hanem az egész országot tudná képviselni, ezért megfelel az MSZP feltételeinek.
Azt írták, az Elnököt a köztársaságnak! csoport jelöltje széles társadalmi támogatottsággal rendelkezik, és tiszteletre méltó civilek kezdeményezik a megválasztását.
Fontosnak nevezték, hogy amennyiben Majtényi László vállalja a jelölést, a parlamenti képviselettel rendelkező demokratikus ellenzéki pártok egységesen felsorakozzanak mögötte. Az MSZP ebben az esetben a lehető legrövidebb időn belül, a szükséges egyeztetések után kialakítja végső álláspontját – olvasható a közleményben.
Civil kezdeményezés indult Majtényi László egykori adatvédelmi biztos államfői jelöléséért. Maga az érintett egyelőre gondolkodási időt kért, hogy egyáltalán elfogadja-e a felkérést. A háttérben az MSZP is munkálkodhatott.
„A demokratikus jogállam nem működik fékek és ellensúlyok nélkül. Ma azonban fékevesztett a hatalom, mert nincs ellensúlya. Az érdemi vita nélkül elfogadott, személyre szabott törvények ma már nem csak ritka kivételt jelentenek. Mi, alulírott magyar állampolgárok, ezért mindennél fontosabbnak tartjuk, hogy legalább a köztársasági elnök ellensúlyt jelentsen. A jelenlegi köztársasági elnök nem tudott felnőni ehhez a feladathoz, a pártjához maradt hűséges, nem az alkotmányossághoz. A jelenlegi elnök nem követte Göncz Árpád mindenkire nyitott, emberséges stílusát, sem Sólyom László ellensúlyra törekvését” – írják a dr. Majtényi Lászlót köztársasági elnöknek elnevezésű Facebook-oldalon azok a civilek, akik az egykori adatvédelmi biztost szeretnék jelölni köztársasági elnöknek.
A petíció aláírói közt olyan nevek találhatók, mint Heller Ágnes filozófus, Parti-Nagy Lajos író, Bródy János zenész, Göncz Kinga egykori külügyminiszter, Iványi Gábor lelkész, illetve az ötletgazda Elnököt a köztársaságnak elnevezésű csoport.
„Mi, alulírott magyar állampolgárok sokfélék vagyunk, és sok kérdésben nem értünk egyet, de egységesen azt gondoljuk, dr. Majtényi László minden magyar állampolgárt képviselni tudna, és a lehető legjobb ellensúlyt jelentené a hatalommal szemben. Hivatalosan felkérjük tehát, hogy vállalja el a jelöltséget a köztársasági elnökségre. Felkérjük az állampolgárokat, civil- és politikai szerveződéseket, hogy ismerjék meg és támogassák jelöltségét. (Ezt az egyének és civilszervezetek a petíciós oldalon, valamint a dr. Majtényi Lászlót köztársasági elnöknek Facebook-oldalon is megtehetik.) Felkérjük továbbá a pártok parlamenti képviselőit és a független képviselőket, hogy hivatalosan jelöljék őt. A titkos parlamenti szavazás során pedig reméljük, olyan képviselők is megszavazzák lelkiismereti alapon, akik nem mernek nyíltan ellentmondani a hatalomnak” – írják.
Majtényi László az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnöke, volt az Alkotmánybíróság tanácsosa, főtanácsosa, adatvédelmi biztos és az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke is.
„A szocialisták hétfőn kiadtak egy közleményt is, ebben azt írják, hogy Majtényi László „olyan ember, aki államfőként nemcsak egyetlen párt szavazóit, hanem az egész országot tudná képviselni, ezért az MSZP által kialakított feltételeknek Majtényi László megfelel. Az Elnököt a köztársaságnak! csoport jelöltje széles társadalmi támogatottsággal rendelkezik, és tiszteletre méltó civilek kezdeményezik a megválasztását. Amennyiben Majtényi László vállalja a jelölést, fontos, hogy a parlamenti képviselettel rendelkező demokratikus ellenzéki pártok egységesen felsorakozzanak mögötte. Az MSZP ebben az esetben a lehető legrövidebb időn belül, a szükséges egyeztetések után kialakítja végső álláspontját.”
Majtényi a Népszavának elmondta, megtisztelőnek tartja, hogy ismert közéleti emberek arra kérték fel, legyen az elnökjelöltjük, de a lapon keresztül gondolkodási időt kért. Elárulta azt is, hogy tudott a civilek tervéről, mert azzal néhány napja megkereste Székely Sándor, az Elnököt a köztársaságnak! csoport egyik szervezője, viszont azt, hogy ezt a felhívást hétfőn közzétették, a Népszavától tudta meg. A lap egyébként azt írja: Majtényi tudja, ha igent mond, a Habony-média támadni fogja, ami nem nagyon rázná meg.
Áder János jelenlegi köztársasági elnök december 30-án közleményben jelentette be, hogy elfogadta a jelölést a következő államfői ciklusra is, a választásra májusban kerül sor.
Korábban felmerült, hogy a posztot Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője veheti át, de Orbán Viktor végül kiállt Áder mellett.
Az államfőt a parlament választja, a jelöléshez 40 képviselő aláírására van szükség. Ha elsőre nem támogatja a képviselők kétharmada a jelöltet, akkor a második fordulóban már elég az 50 százalékos többség. Így minden bizonnyal a Fidesz jelöltje, azaz Áder János lesz továbbra is a köztársasági elnök.
2017.01.04 08:53:03