Szinte dugig vannak a menedékhelyek
Sok helyen már telt ház van a a menedékhelyeken. Országosan pedig kilencvenszázalékos a hajléktalan embereknek fenntartott éjjeli menedékhelyek kihasználtsága – közölte Aknai Zoltán, a Menhely Alapítvány igazgatója. Azonban ahol telt ház van, az Esti Újság úgy tudja, ott is segítenek és nem engedik el a rászorulókat. 
Aknai Zoltán közleményében tudatta: az elmúlt három napban fokozatosan nőtt a hajléktalan embereknek fenntartott éjjeli menedékhelyek kihasználtsága. Vas, Tolna, Hajdú-Bihar és Békés megyében megteltek a menedékhelyek. A segítő szervezetek ilyenkor pótágyakon, pluszmatracokon helyezik el a rászorulókat. Hangsúlyozta: az ellátórendszer felkészült arra, hogy befogadja a rászorulókat, akik kénytelenek éjszakájukat éjjeli menedékhelyeken tölteni. Az alapítvány diszpécserszolgálata napi 24 órában fogadja a bejelentéseket a veszélyeztetett helyzetben lévő emberekről. A diszpécserszolgálat krízisautót, speciális utcai szolgálatokat, illetve alapesetben az illetékes utcai szolgálatokat küldi ki. Ezek segítenek az elhelyezésben, illetve takaróval, élelmiszerrel látják el azokat, akik nem fogadják el a szállások nyújtotta lehetőségeket. Ezekben a hideg időszakokban a diszpécserszolgálathoz naponta átlagosan harminc hívás érkezik utcán élő emberekről. Az utcai gondozó szolgálatok naponta többször is meglátogatják a területükön ismert embereket, és megteszik a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy minél többen kerülhessenek védett, biztonságot nyújtó helyre. A fővárosban 19 szállásnyújtó intézmény több mint 1900 hellyel várja a segítségre szorulókat, országosan pedig több mint 4300 férőhely áll rendelkezésre éjjeli menedékhelyeken – olvasható a közleményben.
2017.01.01 09:17:08


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!