Rekordriasztásra számítanak a mentősök szilveszterkor
Tavaly szilveszterkor 3400 riasztáshoz mentek  a mentősök. Idén sem számítanak kevesebb esetre az életmentők. Így megerősített készenlétet tart az Országos Mentőszolgálat szilveszterkor, mintegy 1500 mentő lesz szolgálatban – közölte Győrfi Pál, a szakszolgálat szóvivője, megjegyezve: a hideg idő fokozott veszélyt jelent.
Győrfi Pál elmondta: szilveszter éjszaka a mentők egyik legnehezebb időszaka, este 11 és hajnali 5 óra között annyi segélyhívás érkezik hozzájuk, mint máskor több mint egy nap alatt. Az elmúlt évben 3400 riasztást kaptak, Budapestről és környékéről 1100 esetben kértek segítséget. A legtöbbször ittas emberek miatt hívták a mentőket, de volt tíz olyan eset is, amikor pirotechnikai eszköz okozott sérülést. Győrfi Pál sajnálatosnak nevezte azt a tendenciát, amely szerint egyre több fiatal és 18 év alatti kerül detoxikálóba, a súlyos alkoholmérgezést szenvedettek 30 százaléka még nem töltötte be a 18. életévét. A szóvivő felhívta a figyelmet arra, hogy mínusz 5 és mínusz 10 fok között lesz a hőmérséklet éjszaka, ez veszélyt jelent azokra, akik szabadtéren ünnepelnek. Ittasan a földön fekve akár 15-20 perc alatt kihűléses állapot jöhet létre, ami halállal is végződhet. Győrfi Pál arra kérte az ünneplőket, hogy mértékletesen igyanak, és ne hagyják magukra azokat, akik többet ittak. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az út- és látási viszonyok is rosszak lesznek a köd miatt, ezért fokozottan kell vigyázni a közlekedésnél.
2016.12.31 15:07:39


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!