Megreformálják a közmunkaprogramot
Alaposan átalakíthatják jövőre a közmunkarendszert. Az eddig sztárolt rendszer ugyanis nem jó és senkit nem vezet vissza a munkába, ahogy azt az elején elképzelték. Így nem meglepő, hogy egy évben csak négy hónapot dolgozhat valaki közmunkásként.
Az átalakítást leginkább az indokolja, hogy akkorára nőtt a munkaerőhiány, hogy átterelnének minden munkára fogható embert a közmunkások közül a munkaerőpiacra. Az Esti Újság azonban úgy tudja, a módosításra azért volt szükség, mert nem minden településen tudtak megfelelő mennyiségű embert alkalmazni, azaz több volt a közmunkás, mint a keret. Így  feltehetőleg ezért is vezették most be a korlátozást, hogy egy évben csak 4 hónapig lehet valaki ilyen munkakörben. A másik, ami indokolhatta a reformot, hogy sok volt a zúgolódás és a panasz, mert sokan valamilyen oknál fogva nem kerülhettek be a programba. Sokan sok településen pedig azt hangoztatták, hogy ez is mutyi. Többek között javasoljuk, hogy három éven belül maximum 12 hónapig lehessen valaki közfoglalkoztatott. Akinek nem sikerül elhelyezkednie ez idő alatt a versenyszférában, azt más módon kell segíteni – mondta Simon Attila, a munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkár a Világgazdaságnak, aki szerint a 250 ezer közmunkásból akár ­100–150 ezer is elhelyezhető a hazai munkaerőpiacon. Emellett növelik a minimálbér és a közmunkásbér közötti különbséget, hogy az eddigieknél jobban megérje elmenni dolgozni a versenyszférába. Jelenleg ugyanis egy közmunkás nettó 52 ezret kap havonta, ha elmenne dolgozni minimálbérért, akkor alig húszezer forinttal kapna többet. Jövőre viszont 15 százalékkal emelik a minimálbért, míg a közmunkásbér maradna ugyanannyi, így a különbség 34 ezer forintra nő, ami már kézzelfogható különbség lehet. Az új közmunkarendszerről szóló előterjesztést januárban tárgyalja a kormány, és márciusban már meg is kezdődhet a megvalósítás.
2016.12.30 09:41:01


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!