Sportcsarnokot kap 6,5 milliárdért Riz Levente kerülete
6,5 milliárdból nagy sportcsarnokot építenek a XVII. kerületbe. Kell is a létesítmény, mert sok gyerek sportol a kerületben.
Bár az ára stadionokéval vetekszik, az új építmény neve: multifunkcionális csarnok és kapcsolódó sportlétesítmények. A kormány 6,51 milliárd forintos költségvetési támogatással segíti a főváros XVII. kerületébe tervezett multifunkcionális csarnok és az ahhoz kapcsolódó szabadtéri sportlétesítmények felépítését. A szerdai Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint a kabinet jóváhagyta a Rákos menti beruházás koncepcióját, és a 2016 és 2018 közötti időszakra megítélt a 6,51 milliárd forintos forrás biztosítását. – Örömünkön az sem ront, hogy az MTI hírei szerint nem egészen, hanem csak csaknem 700 millió forint állami támogatásból újul meg jövőre a bonyhádi sportcsarnok is. Ezt a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára jelentette be szintén szerdán a Tolna megyei városban, sajtótájékoztatón. Potápi Árpád János, aki a bonyhádi térség fideszes országgyűlési képviselője is, elmondta: a kormány egyik utolsó idei döntésével 674 millió forinttal támogatta a létesítmény teljes felújítását és bővítését. Bár korábban arról lehetett hallani, hogy minden település kap majd uszodát, és sorra épültek ezen komplexumok, most úgy tűnik, sportcsarnokot kapnak inkább a városok, ami érthető, hisz egy uszoda fenntartása igen komoly költségekkel jár.
2016.12.29 12:39:18


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!