Csökken a tej, a tojás és a baromfihús áfája is
Jövőre 80 milliárd forinttal marad több a lakosságnál és a családoknál az adócsökkentéseknek köszönhetően.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtöki közleményében tájékoztatás adott ki, mi szerint az adminisztrációcsökkentés legnagyobb nyertese is a lakosság lesz 2017-ben. Jövőre a legtöbb magánszemély helyett az adóhivatal készíti el a személyi jövedelemadó bevallását. Illetve jövőre a baromfihús, a tojás és a friss tej áfája öt százalékra esik, amivel – együttesen – nagyjából 35 milliárd forintról mond le az állam. Ezenkívül húszmilliárd forint marad a lakosságnál annak köszönhetően, hogy 2017-ben 18 százalékra mérséklődik az internetszolgáltatás és az éttermi étkezés áfája. A kétgyerekes családoknál 80-85 ezer forintot hagy jövőre a tervezett áfacsökkentés és a személyijövedelemadó-kedvezmény növelése. Több mint 380 ezer kétgyermekes családnál a havi enyhítés újabb ötezer forinttal harmincezer forintra emelkedik – írták. Jövőre adómentes lesz a bölcsődei mellett az óvodai szolgáltatás, óvodai ellátás is. Ha a szülő kisgyermeke bölcsődei vagy óvodai ellátásáért fizetendő díjról odaadja a munkáltató nevére szóló számlát a munkáltatójának, akkor a vállalkozás által megtérített összeg teljesen köztehermentes. Mintegy 1 milliárd forintot spórolhatnak így a kisgyermekes családok – áll a közleményben. A dolgozók összességében akár 1,5 milliárd forintot is nyerhetnek jövőre azáltal, hogy a juttatások adóalapjának megállapításához alkalmazandó szorzó  - 1,19-szeresről - 1,18-szorosra mérséklődik, csökken a vállalkozó által fizetendő közteher mértéke, így akár ennyivel magasabb összegű cafeteriakeretet biztosíthat a dolgozójának – írta az NGM. Így jövőre több mint 4 millió munkavállaló kaphat – a cafeteria részeként, kedvezményes adózás mellett  – 100 ezer forintot készpénzben. A közszféra alkalmazottjainak ezenfelül 100 ezer forintot, míg a magánszféra dolgozóinak 350 ezer forintot utalhat SZÉP-kártyára a munkáltató. A tárca számításai szerint mintegy 3 milliárd forintot hagy a lakosságnál, hogy 2017-ben már senkinek nem kell a 6 százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulást (eho) fizetni a kamatjövedelme és a tartós befektetési szerződés három éven belüli megszakítása esetén a lekötési hozama után. Az első házasoknak járó kedvezmény (havi ötezer forint) a családi kedvezménnyel együtt igénybe vehető már az adóelőlegből is, a módosítás visszamenőleges hatályú, így az új szabály nemcsak jövőre, hanem a már a 2014. december 31-ét követően megkötött frigyek esetében is alkalmazható. Forrás: MTI (Bánrévi Lili)  
2016.12.29 12:35:03


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!