Túljelentkezés van a börtönőri állásokra, úgy tűnik
Békésen is épül az új börtön. A településen 2019-re készül el a tervek szerint az új büntetés-végrehajtási intézet, amely több száz új munkahelyet jelent. Jelentkező is van már bőven a börtönőri állásokra.
Az 500 fő befogadására alkalmas börtön több mint 8000 négyzetméteres területen fog felépülni Békésen. A leendő börtönőrök képzése januárban indulhat. A büntetés-végrehajtási toborzóirodát az utóbbi néhány hónapban több száz érdeklődő kereste fel, hogy 2019-től ott dolgozhasson. – Mi megpróbáltuk a legbővebb tájékoztatást adni erről a munkakörről, illetve egyáltalán a mi BV-s világunkról – mondta Varga Ambrusné, a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet Toborzó Irodájának megbízott toborzó tisztje. A többlépcsős felvételi eljárásban a 800 jelentkezőből első körben 47 személyt választottak ki, őket szerdán köszöntötték a békés megyei városházán. Volt, aki azért jelentkezett, mert élethivatásának szánja ezt a szakmát – segíteni akar a raboknak, hogy azok visszatérhessenek a társadalomba. A leendő őröknek több mint 5 hónapos elméleti és gyakorlati képzést kell sikeresen végigcsinálniuk, akiknek azt is meg kell majd mutatniuk, hogy mennyire gondolják komolyan a börtönben való munkát, illetve azt is, hogyan állnak hozzá a tanuláshoz. A büntetés-végrehajtásban való munkának minden egyes másodpercében és elemében nagyon komoly jogszabályi követelményeknek kell megfelelnie.
2016.12.29 08:42:25


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!