A jogvédő Grespik László váratlanul elhunyt
Meghalt váratlanul az egykori MIÉP-es honatya, majd hivatalvezető Grespik László. Az 52 éves ügyvéd jogvéőként ténykedett az utóbbi időben és semmi előjele nem volt halálának.
Grespik László jogászként kemény csatákba is bele állt, sőt még a Fővárosi Közigazgatási Hivatal hivatalvezetőjeként is. Sőt miután leváltották 2002-ben perre ment és nyert. Sőt a szolgálati autóját is hosszú hosszú évekig használta elbocsájtása után. Grespik ügyvédként 2003-ben ismét berobbant a köztudatba, mert egy tárgyaláson rákérdezett egy bírónál, hogy ő zsidó-e ? Volt is kalamjak, de nem marasztalták el és az Ügyvédi Kamara sem indított ellene fegyelmit. Legfőképp ügyvédként és jogvédőként ténykedett az elmúlt években. Szomorú szívvel, megrendülten tudatom veletek, hogy 2016. december 19-én hajnalban Grespik László barátunk, kollégánk 52 évesen visszaadta lelkét a Teremtőnek. Felfoghatatlan és feldolgozhatatlan tragédia ez nemcsak családja, özvegye, Éva és két gyermeke, Etele és Anna számára, hanem nemzeti jogvédő közösségünk számára és az egész nemzet számára is – írta közleményében Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője. Grespik László 1964-ben született Sajószentpéteren. 1989-től ügyvédként dolgozott, majd a MIÉP politikusa, 2000-től a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője volt.
2016.12.27 19:48:52


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!