Az ÁSZ elnöke minden egyes adóforint eköltéséhez elszámoltatható felelősöket szeretne
Sokan nem örülnek az ÁSZ-elnök véleményének. Az eredményes közpénzfelhasználás feltétele lenne, hogy a kormány állítson minden egyes adóforint elköltése elé eredménykövetelményt, mérje ezek teljesülését, legyen minden forint elköltésének elszámoltatható felelőse – mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a Profit7.hu-nak adott kedden megjelent interjújában.
A konkrét cselekvéseket nélkülöző vélt korrupciós ügyek folyamatos lebegtetése társadalmi szempontból nem szerencsés gyakorlat, hiszen aláássa az államba vetett bizalmat – mutatott rá az ÁSZ elnöke. Emlékeztetett: az idei Közgazdász-vándorgyűlés központi témája a versenyképesség volt. Magyarországon az állam a megtermelt GDP több mint felét újra elosztja, e folyamat hatékonysága döntő hatással van az ország versenyképességére. Az idén ötéves alaptörvény közpénzügyi fejezetének életbe lépésével teljesen új irányt vettek a dolgok Magyarországon – magyarázta. Csökkent az államadósság, Magyarország visszafizette a gazdaságpolitikai döntések szabadságát korlátozó nemzetközi hiteleket és kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól, kiszabadult az inflációs spirálból, stabil a magyar forint, a gazdaság növekszik. Az idei év eredménye, hogy Magyarországot már befektetésre ajánlják a nemzetközi hitelminősítők – sorolta Domokos László. Az államháztartási stabilizáció egyik feltétele volt, hogy a fiskális és monetáris politika összehangolt intézkedései következtében a versenytársakéhoz hasonlóan alacsony kamatszint és infláció alakult ki Magyarországon. Az adórendszer nemcsak stabilizálódott, de meg is szilárdult, ami egyértelműen versenyképesség-növelő tényező. Fontos tendencia az államháztartás összes kiadásán belül folyamatosan emelkedik – 2011 és 2015 között 13,1 százalékról 19,7 százalékra – a gazdasági funkciókra fordított összegek részaránya. Célszerű lenne bevezetni a „fenntartható kifehérítés” fogalmát, hogy a gazdaság kifehérítéséből származó többletet az állam kisebb adókulcsok vagy célzott kedvezmények révén az adózóknál hagyja, s így a kisebb adókulcsok hatására tovább fehéredhet a gazdaság – emelte ki. Az utóbbi években érezhetően csökkent a hazai feketegazdaság, a korábbi 24 százalékról a GDP arányában 20-21 százalék környékére szűkült az illegális szféra. A fehérítés újabb ötszázalékos bővüléséből pedig akár további 500-600 milliárd forint is származhatna – mondta az ÁSZ elnöke. Kiemelte: az ÁSZ idén hatodik alkalommal készítette el éves Integritás felmérését, amelynek célja, hogy visszajelzést adjon a közszféra intézményeinek korrupciós veszélyeztetettségéről, valamint a korrupciós kockázatok kezelésére szolgáló kontrollok szintjéről. Idén összesen 3002 közintézmény vett részt, amelyek a közszféra alkalmazottainak 61,3 százalékát foglalkoztatják. Mindez azt jelenti, hogy a magyar közszféra intézményei egyre elkötelezettebbek a korrupció megelőzősét biztosító módszerek alkalmazására – mutatott rá Domokos László.
2016.12.27 16:39:23


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!