Idén 24000 család igényelt már CSOK-ot
Már 24 ezer családi otthonteremtési kedvezményre (CSOK) irányuló igénylést fogadtak be a bankok november 30-áig. Hornung Ágnes szerint jövőre az igénylések száma nőni fog.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyekért felelős államtitkára a portállal közölte: a november 30-ai állapot szerint hozzávetőleg 71 milliárd forint értékű támogatásra adták már be az igényt.  A három- vagy többgyermekes, új lakást vásárló vagy építtető kérelmezők háromnegyede, 3353 család kölcsönt is igényelt a vissza nem térítendő támogatás mellé, összesen 28,8 milliárd forint értékben. Az államtitkár szerint az újlakás-építések élénkülését mutatja, hogy a kiadott építési engedélyek száma két és félszerese az egy évvel korábbinak. – Tehát a felfutás elkezdődött, és azzal, hogy beindulnak a lakásépítések, a csok-igénylések száma is várhatóan nőni fog és beindul a pozitív spirál. Hornung Ágnes beszélt arról is, hogy a készpénzhasználat visszaszorítását szolgáló 2,4 milliárdos POS-programban, amely 80 ezer forint támogatást nyújt terminálonként, mintegy 30 ezer bankkártya-elfogadóhely létrehozása várható. – Már most látszik, hogy hatalmas az érdeklődés a szolgáltatók részéről. A mai állapot szerint a szolgáltatók előjegyzései nagyságrendileg lefedték ezt a 30 ezres mennyiséget – fogalmazott az államtitkár. Elmondta, 220 ezer online pénztárgép üzemel Magyarországon, és közben 100 ezer bankkártya-elfogadóhely van, ez alapján is érezhető, hogy van még egy komoly hiány. A POS-program a nemzetgazdaság modernizációja irányába ható lépés, a gazdaság fehéredéséhez járulhat hozzá. A készpénz mennyisége Magyarországon a GDP mintegy 13 százaléka, míg az EU-átlag 8, a visegrádi országoké 10 százalék – jegyezte meg az államtitkár. (Forrás: MTI)  
2016.12.23 09:45:52


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!