Már ötre emelkedett az M3-as tömegkarambol áldozatainak a száma
Újabb halott az M3-as tömegkarambol sérültjei közt. A kórházban meghalt egy 41 éves nő, aki a balesetben súlyos koponyasérüléseket szenvedett. Nemrég szállították át az egri kórházból Miskolcra. Vele együtt ötre emelkedett a tragédia halálos áldozatainak száma. A buszsofőr, aki tehetséges és rutinos vezetőnek számít, így most komoly bajba kerülhet. Az eset rémisztően hasonlít a 2013 márciusában történt kamionos horrorbalestre, ami Fehérvárnál történt, ott a kamionosra akarták kenni az esetet.
Mint arról az Esti Újság is beszámolt, a bécsi adventi vásárról hazatérőket szállító busz szombaton karambolozott az M3-as autópályán, a Miskolc felé vezető oldalon, Mezőkeresztes és Mezőkövesd között. A baleset után 11 jármű rohant a buszba, illetve egymásba. Hárman – egy 13 év körüli fiú, egy 20 év körüli nő, és egy 50 év körüli férfi – a helyszínen meghaltak, két életveszélyes sérült a kórházban hunyt el. Összesen 31 sérültet vittek a miskolci, az egri és a debreceni kórházakba. A buszon 81-en utaztak, valamennyi sérült közülük került ki. A tömegszerencsétlenség okát és körülményeit még vizsgálják. A Grand Tours utazási iroda tulajdonosa, Nagy Sándor szerint a buszsofőr egy karambolt akart elkerülni, ezért kapta el a kormányt. Szerinte így csúszott meg és borult fel a busz. 2013 márciusában hasonló tömegbaleset történt az M7-es autópályánál, ott egy szlovén kamionos lett a vádlott, aki belehajtott az összeütközött autókba. A férfira letöltendő börtönbüntetést kértek, de ügyvédje, dr. Szabó Gyula felvetésének helyt adott a bíróság, aki azt nehezményezte, hogy az Autópálya-fenntartó nem jelezte, hogy csúszós az út és azt sem, hogy baleset van. Így a havas, síkos úton már nem tudta elkerülni a katasztrófát a teherautó-sofőr. A debreceni buszos helyzete jelen pillanatban nem áll jól, hisz ő egy balesetet próbált meg elkerülni, azonban nincs meg a kikerült autós. Természetesen kerestük az utazási irodát is, hogy kérdéseket tegyünk fel nekik, de az illetékes hölgy közölte, hogy ők már nyilatkoztak eleget és már nincs kedvük folyamatosan interjút adni. Azonban a kérdésünk csak az lett volna, hogy van-e már ügyvédje a sofőrjüknek? Hogy nézett ki a kikerült autó? Milyen segítséget adtak a balesetet szenvedő buszsofőrnek? S a baleset miatt történtek-e utazáslemondások?
2016.12.21 12:53:11


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!