Életbe lép januártól az egészségkárosodási ellátás a belügyben
Január elsejétől úgynevezett egészségkárosodási ellátást is bevezetnek a rendvédelmi dolgozóknak – közölte Zsinka András, a Belügyminisztérium személyügyi helyettes államtitkára. Azaz, ha megsérül egy egyenruhás, biztosítják neki a munkát más területen.    
Felidézte, hogy amikor az életpályaprogram előkészítése idején felmérték a dolgozók igényeit, az illetmények növelése mellett az egzisztenciális biztonságot, valamint a lakhatási támogatást emelték ki a legtöbben. Közölte: a jövő évi költségvetés forrásai alapján a két utóbbi is teljes körűen rendelkezésre áll. Közölte: több mint 2,8 milliárd forint jut lakhatási támogatásra, növelik az albérleti hozzájárulás összegét, korszerűsítették a meglévő rendszert. Zsinka András hangsúlyozta: 2017. január 1-jével hatályba lép egy új jogintézmény is, az egészségkárosodási hozzájárulás, amely az egzisztenciális biztonság megteremtését célozza. Ha egy hivatásos állományút a szolgálat ellátása közben egészségkárosodás ér, biztosítják a lehetőségét, hogy más munkakörben tovább dolgozzon – mondta, hozzátéve: ha más, esetleg alacsonyabb, hivatásos beosztásban nem tudja vállalni a munkát az egészségi állapota, személyes körülményei miatt, akkor bármilyen közszolgálati jogviszonyban tovább foglalkoztatják és kiegészítik az illetményét arra, ami volt hivatásosként. Emlékeztetett: a 2015 júliusától indult rendvédelmi életpályamodellnek köszönhetően először 30 százalékkal nőtt az érintettek bére, amit évente újabb 5-5 százalékkal növelnek.
2016.12.19 09:17:11


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!