Az alapvető élelmiszerek áfacsökkentését követeli az LMP
Pár dolgot követel az LMP. Az állami birtokpolitika megváltoztatását, az alapvető élelmiszerek egységes áfacsökkentését, a hazai termelők támogatását, valamint a belföldi kereslet és forgalom élénkítését szorgalmazza az LMP.
Lengyel Szilvia, az LMP vidékfejlesztési szakszóvivője vasárnapi sajtótájékoztatóján kifejtette: a magyar családok egyre növekvő hányada egyre nehezebben tudja megoldani a karácsonyi bevásárlást. Azon túl, hogy Magyarország bérszínvonala nagyon alacsony, több olyan tényező is befolyásolja ezt a helyzetet, amelyek tekintetében a kormánynak komoly mulasztása van – vélekedett. Közölte: a kormány az elhibázott, az állami földeket privatizáló politikájával a nagy gazdaságok mellé állt a kisebbek helyett, így megnehezítette a helyi termelők áruinak előállítását, amelyek ellenőrzött úton kerülnek a fogyasztók asztalára. Úgy látja, továbbra is óvatoskodás tapasztalható az élelmiszerek áfacsökkentésével kapcsolatban. 2017 elejétől ugyan a friss tej, a baromfihús és a tojás áfája 5 százalékra mérséklődik, de az LMP szerint ez nem elegendő: hasonló mértékű, egyszeri, egységes áfacsökkentésre lenne szükség az alapvető élelmiszerek tekintetében – jelentette ki. Hozzátette: nem állja meg a helyét az a félelem, amely szerint ezt azért nem lehet megtenni, mert túlzottan nagy bevételkiesést okozna, hiszen a számokból az látszik, hogy ahol megvalósult az áfa mérséklése, ott a bevételkiesés a felét sem érte el a vártnak, viszont ezt jól ellensúlyozta a megnövekedett kereslet utáni adóbevétel. Lengyel Szilvia kiemelte: pártja azt szeretné, hogy ugyanannyi pénzből több vagy jobb minőségű élelmiszer kerüljön a magyarok asztalára. Kitért rá: a kormány továbbra is csak szóban folytat háborút a piacot gyakran rossz minőségű és külföldi dömpingáruval ellátó nagy láncokkal szemben, a társasági nyereségadó csökkentése is nekik kedvez. Mint mondta, a Fidesz kiszolgáltatta Magyarországot a globalizációnak. Ezzel szemben az LMP kiáll a hazai termelők támogatásáért, azért, hogy a lakosságot egészséges életmódot biztosító élelmiszerekkel lehessen ellátni – közölte. Hozzátette: ehhez fontos a valódi helyi termelői piacok felállítása is.
2016.12.18 14:52:41


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!